divat
Hadházy Ákos lassan jobban ért a divathoz, mint Lakatos Márk
Hadházy Ákos legújabb kedvtelése, hogy divatgurut játszik. Róla mindenképp meg kell jegyezni, hogy a más életében vájkáláson kívül mást nem nagyon csinál, ugyanis vagy a kormánytagokat elemez, vagy pedig a különféle celebek öltözködésével fogalakozik, de leginkább nem hagyja közlekedni a fővárosiakat. Tehát Hadházy nyilvánvalóan bele szeretne szólni a magyarok hétköznapjaiba, csak éppen azt nem normális módon teszi.Magyargyűlölet és ocsmányságok – ez a közéleti produktuma a kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vett H. Zoltánnak
„A bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt jogellenesen befolyásolna” – írta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint mi indokolta a drogkereskedelemmel gyanúsított, ismert divattervező, H. Zoltán egy hónapos előzetes letartóztatásának elrendelését. Hozzátették: a végzés nem jogerős, mivel az érintettek fellebbeztek ellene. Herczeg letartóztatását követően a PestiSrácok.hu összeszedte, hogy milyen „munkásság” áll a divattervező mögött. Márki-Zay Péter (egykori) öltöztetőjének közéleti és szakmai karrierjét leginkább két tevékenység öleli fel: a magyargyűlölet és – ahogy ő fogalmazott – a fideszesek szájba sz*rása.A milliomos olasz véleményvezér 27 millió követőjének megüzente: a jobboldal rasszista és homotranszfób
Chiara Ferragni olasz influenszer, modell, divatdiktátor Instagramon fakadt ki az olasz választásokkal kapcsolatban. A milliárdos üzletasszony attól tart, hogy a “szélsőjobb” megnyeri a választást Olaszországban és esetleg rendet rak végre, már ami az illegális migrációt és az ország világpolitikai helyzetét illeti. Ferragni - úgy tűnik - nagyon érzékenyen követi figyelemmel országának helyzetét a milánói luxuslakásából két ibizai nyaralás között.Tizenötmilliárd forintra nőtt a divat- és designipari pályázat keretösszege
Megemelték a keretösszeget, így tízmilliárd helyett tizenötmilliárd forintra pályázhatnak a divat- és designipari vállalkozások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteki, online sajtótájékoztatóján.Fókuszban a hazai divatipar fellendítése - Megállapodást kötött a Hiventures és a divatügynökség
A magyarországi divat- és dizájnipari ágazat fellendítése, valamint egy értékteremtő hazai divat- és dizájnipari startup-ökoszisztéma kialakítása érdekében stratégiai megállapodást kötött egymással a Hiventures, valamint a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ). A felek a megállapodás értelmében kölcsönös szakmai támogatást nyújtanak egymásnak a divat és dizájn területén tevékenykedő startupokat érintő programjaikban, illetve közösen alakítják a terület fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseiket.Ajánljuk még