dk
Budai: Czeglédy kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét
A baloldal azért ragaszkodik Czeglédy Csabához, mert ő kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét - mondta Budai Gyula a Figyelő című hetilapnap legfrissebb számában közölt interjúban. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy amikor a politikust kiengedték az előzetes letartóztatásból, első útja Gyurcsány Ferenchez, a DK elnökéhez vezetett.Gyurcsány: nem lesz közös kormányzás a Jobbikkal
A választás egyetlen kérdésre egyszerűsödött le: "ezek mennek vagy maradnak" - fogalmazott a kormánypártokra utalva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt keddi székesfehérvári lakossági fórumán.Újbeszél-nyelvlecke „haladóknak” Gyurcsánytól (PS-videó!)
A hazánk déli határán álló határkerítés a magyarok biztonságérzetének szimbóluma lett, ezért annak lebontása szembemenne az emberek akaratával – válaszolta a PestiSrácok.hu egyik kérdésére hétfői sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. Aki rendszeresen, és testközelből követi a DK elnökének beszédeit, az már tapasztalhatta, hogy Gyurcsány másképp beszél egy sportcsarnoknyi ember, és egy-egy falusi haknijának közönsége előtt, és pláne másképp négyszemközt.Visszalép az Együtt a DK javára Terézváros és Erzsébetvárosban
Közleményben jelentette be hivatalosan Nyíri Gábor az Együttből, hogy visszalép Oláh Lajos javára.NVB: jogsértően kampányolt Székesfehérváron a Momentum
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő volt, hogy a Momentum Mozgalom választási gyűlést tartott – ajánlásokat gyűjtött és szórólapozott – egy székesfehérvári áruház parkolójában, a tulajdonos engedélye nélkül. A testület egy fellebbezés alapján foglakozott az üggyel és pénteki ülésén 8:2 arányban megállapította a jogsértést.Gyurcsánynak nincsenek miniszterelnöki ambíciói, de fűt-fát beígért a nyugdíjasoknak
Nyugdíjemelést, ingyenes kis mértékű gáz-, víz- és áramfogyasztást, külföldi utazási kedvezményt ígért a nyugdíjasoknak Gyurcsány Ferenc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Megjegyezte, nincsenek miniszterelnöki ambíciói, neki elsősorban az a szerepe, hogy a DK-t képviselje a parlamentben.Ajánljuk még

















