dk
Baloldali paranoia - Gréczy szerint Orbán irányítja Juhász Pétert
Hatalmas balos belvita robbant ki Vágó István egy publikus Facebook-posztja alatt – szúrta ki a Mandiner.hu. Gréczy Zsolt többek közt azzal vádolja Juhász Pétert, hogy Orbán bábja. A DK szóvivője ezt azzal indokolja, hogy az Együtt politikusa rászervezett a baloldali ellenzék október 23-i tüntetésére.DK: „Nem lehet más a politika”
„Fecsegés helyett munkát javaslunk Szél Bernadettnek” – ezt üzente az ATV-hez eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció az LMP társelnökének, aki az ATV reggeli műsorában szállt bele Gyurcsány Ferencbe. Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint, miként ma reggel az ATV-ben elmondta, Gyurcsány Ferenc az akadálya a Fidesz leváltásának.Ismét bíróságon járt Gyurcsány és Molnár Csaba
Az elsőfokú ítélet és a fellebbezések ismertetésével pénteken megkezdődött a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben, Császy Zsolt, a cég volt értékesítési igazgatója pedig halmazati büntetésként három és fél év börtönt kapott.A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott, az „olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".A DK-s képviselők nem akarnak többet a Parlamentben dolgozni
A DK képviselői végleg kivonulnak a Parlamentből és nem vesznek részt tovább a ház munkájában – erről döntött a párt elnöksége hétvégén az Index értesülései szerint. Az indoklás szerint a Népszabadság kiadásának felfüggesztése volt az utolsó csepp a pohárban.Matolcsy lemondását követeli a DK
A Demokratikus Koalíció alelnöke súlyosan összeférhetetlennek nevezte, hogy a hírek szerint, a jegybankot vezető Matolcsy György az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatójának, egyben a Magyar Bankszövetség elnökének lakását használja. Varju László felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy mondassa le a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A független képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, egyelőre nem tudják, hogy a hír igaz-e, mert az érintettek nem reagáltak.Gyurcsányék Brüsszelig futottak Navracsics vasárnapi nem szavazata miatt és feljelentették a politikust
A Demokratikus Koalíció azonnal feljelentette Jean-Calude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél Navracsics Tibort, amiért a fideszes uniós biztos vasárnap, a népszavazás kapcsán büszkén úgy nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, hogy nemmel szavazott és nem Európára mondott nemet. Gyurcsány Ferencék emiatt ma Junckerhez fordultak, hogy az elnök indítson vizsgálatot a fideszes politikus ellen. A DK szerint uniós biztosként Navracsics nem élhetett volna szavazati jogával.Örömkönnyek az ellenzékben - Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnöknek le kellene mondania
Annak ellenére, hogy a népszavazáson a vártnál is kevesebben vettek részt a kormány győzelemként könyveli el a nemek elsöprő többségét. Ez természetesen kapóra jön az ellenzéki pártoknak, akik most kormányváltó hangulatba kerültek. A PestiSrácok összegyűjtött néhány érdekes reakciót.Ajánljuk még

















