dk
Mráz Ágoston: a Fidesz egyértelműen vezet, de az utóbbi hónapban a Tisza Párt feljebb zárkózott az országjárásuknak köszönhetően
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója volt a vendége Király Tamás műsorvezetőnek az Ultrahang podcast legutóbbi adásában, amelyben a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a jelenlegi magyar politikai helyzetet. A fókuszban pedig a Fidesz és a Tisza Párt támogatottsága állt, de még inkább az , hogy az elmúlt időszakban melyik párt felé billent a mérleg nyelve.Gréczy szerint Orbán azóta nyer, mióta Gyurcsányt hátra tolták
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) magamutogató "kultúrembere" a mai napot újra egy kis gyurcsányos nosztalgiázással indította a közösségi oldalán. Persze az őszödi beszéd, vagy az elhibázott, baloldali gazdaságpolitika nem fért bele, az viszont annál inkább, hogy főnökét fényezze, mégpedig azzal az indítással, hogy szerinte 'AZÓTA NYER ORBÁN, AMIÓTA GYURCSÁNY FERENCET HÁTRA TOLTÁK." A idő sok mindent megszépít, de azt a korszakot azért mégsem fogja.Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből
Az első munkanapomon ott ülnek majd a fideszesek az irodám előtt, mint a verebek és várják a sorsukat - mondta egykor a szépreményű Jakab Péter, akinek először a Jobbikból kellett távoznia, most pedig a már-már elfeledett szájhős azzal került be a hírekbe, hogy a bíróság végelszámolást rendelt el új egylete, a Nép Pártján Mozgalom Egyesülettel szemben. Összenő, ami összetartozik, Jakab most Gyurcsánynál keres menedéket. Igen, ez az a Gyurcsány, akinek ámokfutása miatt jött létre a Jobbik.Gyurcsánynak döntenie kellett: "Pride, vagy Orbán".
Szerkesztőségünk egy pillanatra azt hitte, Bruti a Kétfarkúaktól kapcsolt rá a humorfaktorra, de kiderült, Kapitányunk érkezett meg a fedélzetre. És úgy tűnik, hogy elfogyott közben a rum is, pedig még csak szerda van, és hátramaradt még négy nap a hétből. De mi már éreztük a kocsmatúra szagát, amint Gyurcsány bejelentette nagyratörő lakókocsis ötletét. És valahogy azt is, további kellemes perceket hoz majd puttonyában a DK vezére. Azt viszont nem gondoltuk, hogy ilyen hamar. Gyurcsány szerint ugyanis „Nincs középút. Vagy Pride, vagy Orbán". Nincs mese, választani kell. Ő maga megtette.Ijedtében a Pride betiltására szavazott a DK képviselője
Együtt szavazott a kormánypártokkal Komáromi Zoltán kedden a parlamentben, a DK képviselője is támogatta a Pride betiltását, a képviselő a mellette felgyújtott füstgyertyától ijedt meg.Vajon országjárást vagy kocsmatúrát tart majd Gyurcsány a lakókocsijában?
Egészen egyedi körutat szervez meg Gyurcsány Ferenc. A szemkilövető ugyanis lakókocsival járja majd körbe Magyarországot március közepétől, amit a Facebookon jelentett be. Igaz, azt írta, ezúttal nem prédikálni megy, hanem "meghallgatni az emberek véleményét." A szerkesztőségben viszont többen is azt gyanítjuk, hogy valójában egy menő kocsmatúrát szervez a politikai túlélés nagymestere. Legalábbis oda torkollhat ez a fárasztó utazás.Varju és Csintalan szerint a pancserek és a hülyék országa vagyunk
Jó madarunk, a jogerősen is elítélt DK-s Varju László, a minap Csintalan Sándor korábbi KISZ-titkár, majd MSZP-s politikus Csintalan Nézőpont műsorának a vendége volt, ahol a DK képviselőjelöltje, a műsorvezetővel együtt újra értelmezte a nem is oly távoli történelmet. Ebbe belefért az MTVA székházban kipattant botrány, koncepciós-per, sőt, még Fekete-Győrt is megcsócsálták (majd kiköpték). És, ahogy lenni szokott: felelősség nincs, koncepciós per van, és minden csak bűzlik körülöttünk, ezért emelje meg mindenki a seggét és menjen el szavazni.A DK-s Czeglédy Csaba lapjához szerződött Demeter Márta, akit parlamenti képviselőként hivatali visszaélés miatt ítéltek el
"MSZP, LMP, Jobbik. De van még egy párt, amit nem jártam meg, pedig kellett volna. És ez a DK" – gondolhatta Demeter Márta. És ha már a pártba nem sikerült soha belépnie, akkor inkább újságíró lesz belőle, és a Nyugati Fénynél fog dolgozni. Ott pedig mindjárt főmunkatársnak nevezték ki. Mert hét éve is milyen jó munkát végzett, amikor nyilvánossá tett olyan adatokat, amik a Magyar Honvédség titkos információi közé tartoznak. Ráadásul hamis információkat terjesztve ezzel.Irigylésre méltó, hogy tud örülni az ellenzék a dombóvári bukásnak
Nem meglepő, hogy a fideszes fellegvárnak számító Dombóváron a kormánypártok jelöltje, Dr. Csibi Krisztina toronymagasan (63,7%) megnyerte az időközi választást, az ellenzékiek mégis saját győzelemként könyvelik el a Tolna vármegyében történteket. Még a választáson el sem induló Tisza Párt is saját sikerét látja az elhasalásban, de a DK és a Mi Hazánk is eszetlenül örül a bukásnak.Ajánljuk még