Pesti Srácok

dk

A DK-s Vadai Ágnes élő adásban alázta meg a megszeppent kisfiúként bólogató és vigyorgó Márki-Zay Pétert (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 22.
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, hiszen az önmagát imádó hódmezővásárhelyi guru nehezen tudott szembeszállni Gyurcsány imádójával, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel, és egyből éreztette, hogy ki a főnök. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Zajos Peti csak ostobán vigyorgott és helyeselt a nagyasszony nagy poénjaira, Vadai pedig kétszer is elsütötte, hogy bizony Márki-Zay nemsokára már feladja elveit és baloldalivá válik. Az ízléstelen poén nem áll messze a törtető Vadaitól, a Karantén azonban inkább úgy gondolja, hogy nem is volt ez vicc, mi ugyanis tudjuk, hogy Márki-Zay egyáltalán nem jobboldali, úgyhogy nincs honnan átállnia, mert már régen az erkölcstelen baloldal szekerét tolja. A Jézust baloldalinak tituláló Zajos Peti ultrakeresztényként vajon hogy is maradhatott baloldali, de ha mégis jobboldali, hogyan érthet egyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, azt igazságbeszédnek titulálva? A baloldal méltó miniszterelnök-jelöltet hozott össze, ez tény, de vannak egyéb tartalékai is, mint Tordai Bence, a mindenkit is irányítani akaró 0,8 százalékos Párbeszéd minisztálinja, aki ha esik, ha fúj, épp újabb felforgatáson járatja lenini agysejtjeit. Most az Országgyűlésben adott elő egy bolsevik hőbörgést – szerencsére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tételesen és egyszerűen utasította rendre a szélsőbaloldali politikust. A Karantén slusszpoénját a CSOK-király, azaz Jakab Péter szolgáltatta, aki a "melósok" nagy védelmezője, a rezsim és a kiváltságosok még nagyobb támadója, aki a kizsákmányolás ellen harcol, és szerinte a kormány semmi jót nem tesz az emberekkel. A lánglelkű parizerkirály azért 2017-ben sunyin felvette a csokot, és vélhetően 14 millió forintos kedvezményes hitelt is igényelt. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem szidná folyamatosan a kormány intézkedéseit, köztük a családtámogatási rendszert, és nem fenyegetne minden nap börtönnel. Miután Gyurcsány partvonalon kívül helyzete Jakabot a vörös sakktáblán, a luxusautón közlekedő krumplibogárnak egyre keserűbb lesz a Piros Arany a szájában, de kárt még eleget okozhat. Nézzétek ma is a Karantént, ismét kitettünk magunkért!

Czeglédy: három éve még le voltam tartóztatva, most itt ülök országgyűlési képviselőjelöltként

Magyar ugar 2021 október 7.
Kényszerszövetség az ellenzéki szövetség, amelyben a színfalak mögött már most egymás torkát harapják. Szombathelyen ez hatványozottan így van: Czeglédy Csaba a csodával határos módon nyerte meg az előválasztást úgy, hogy csak a DK állt be mögé. Czeglédy – aki mellesleg máig tagja az MSZP-nek – nem is rejti véka alá, hogy ő Gyurcsány embere, ahogy azt sem, mennyire sértett, amiért mára egykori barátai is elfordultak tőle. A több büntetőeljárással terhelt képviselőjelöltet szerettük volna mi is megkérdezni az előválasztási tapasztalatairól és a DK szerepéről, de azzal hárította el megkeresésünket, hogy a minap egy podcastben mindent elmondott a nyugat.hu-nak, használjuk azt. A több mint egy órás videó és hanganyagban Czeglédy Csaba tőle szokatlan őszinteséggel beszélt arról, hogyan árulták el azok, akikért ő nagyon sokat tett, illetve arról, hogy milyen mutyizások zajlanak az előválasztás háttérében, és arról is, hogy ez az ellenzéki pártok utolsó erőfeszítése; ha jövőre sem nyernek, utána már nem lesz kire szavazni. Czeglédy addig röhög a markába. Arra számít, hogy még legalább hat évig elhúzódik a büntetőügye, most pedig él, mint Marci Hevesen. Három éve ilyenkor még le voltam tartóztatva, most itt ülök, mint országgyűlési képviselőjelölt – mondta a nyugat.hu-nak a több mint hat milliárdos költségvetési csalással, gazdasági csalással, legutóbb pedig kilenc rendbeli személyes adattal való visszaéléssel megvádolt politikus.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.