dk
Újabb importáruval gazdagodott Gyurcsányék pártja – Volt momentumost indítanak Veszprém megyében (videó!)
Újabb importált képviselő-jelölt-jelöltet indít a Gyurcsány-párt – ezúttal a Veszprém megyei 2. választókörzetben. Benedek Szilveszter már tavaly átlépett a DK-ba – a Momentumból.Nem válaszol a DK arra, hogy miért támogat antiszemita jelöltet
Nem válaszol a DK arra, hogy miért támogatnak egy nácit Szegeden. Az egyik legnagyobb zsidó szervezet szerint ugyanakkor antiszemitának nincs helye a közéletben.Vastag a bőr a hazaárulóknál: Karigeri debil haverja szerint Orbán Viktor feladta a magyar szuverenitást és kiárusította a hazát (Karantén-vlog)
Ugye mindenki emlékszik Karigeri debil haverjára, a kappanhangú csodagyerekre, Dorosz Dávidra. Ez a rém ugyanis még főpolgármester-helyettes is volt, de a tétlenség és ostobaság kombója még a komcsiknak is sok volt, ezért mennie kellett. Dorosz, aki az LMP-ben is csak kiscsicska volt, Karigeri mellett nagyra nőtt, de arrogáns böfögéseken kívül nem tudott egyebet hozzátenni Budapest (le)építéséhez, fröcsögni viszont igen jól megtanult Amerikában. A Karantén Tordai Bence közösségi oldalán vette észre a közös rettenetet, amit Dorosz és félkegyelmű haverja követtek el, hiszen Dorosznak volt képe arról beszélni, hogy Orbán Viktor kiárusítja hazánkat és megszünteti a magyar szuverenitást. Igen, az a Dorosz pöfékelt ilyen gusztusosokat, akit arra képeztek ki Amerikában liberális vízfejek, hogy bomlasszon, építse le a működő demokráciát és keltsen pánikot. De még ebben sem az igazi szerencsétlen, ezért mennie kellett. De adásunk nem feledkezett meg a mentorról, Karigeriről sem, aki bődületes mélyrepülésbe kezdett bornírt hazugságaival: most éppen arról posztolt kedvenc játszóterén, hogy Orbán Viktor ellopja a közvagyont. Tette mindezt úgy, hogy főnöke és szövetségese, Gyurcsány, valamint több párttársa 2010 előtt elherdálták, elkótyavetyélték a magyar nemzeti vagyont, amit pont az Orbán-kormányok szereztek vissza magyar kézbe sziszifuszi munkával. A Karantén lecsapott a szerszámkészítő komcsi polihisztorra, Korózs Lalira is, aki teljesen összekavarodott, de büszkén állította, hogy tíz évvel ezelőtt minden jobb volt, mint most. Végül nem hagyhattuk ki a momós nyálgépet, Hajnal Mikit sem, aki már annyira zöld, mint a libafos, de konkrétumokat most sem sikerül kipréselnie magából, valamint a DK aljas fröcsögőjét, Varga Zolikát sem, aki Dobrev tisztára nyalásán és ordas kamukon kívül nemigen tud mit megosztani a nagyérdeművel. Ütős és egyben vicces vloggal érkeztünk, ne hagyjátok ki!Dobrev azonnal határolódjon el a rasszista, cigányozó DK-soktól!
Ha Gyurcsányné Dobrev Klárában egyetlen szikrányi tisztesség van, haladéktalanul bocsánatot kér és elhatárolódik azoktól a DK-s előemberektől, akik a minapi komlói parádézásakor minősíthetetlen, rasszista stílusban sértegették az ellentüntető cigány honfitársainkat! Vagy ez az új módi? A külhoni magyarok gyalázása és a tetűhintásozó, judapestező jobbikosok kebelre ölelése után a cigányozás, orsósozás?A meleglobbit kiszolgáló DK Brüsszellel együtt hátbaszúrná hazánkat a gyermekvédelmi törvény miatt
A DK szóvivője ordas hazugságokat fogalmazott meg kedden, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. Varga Zoltán azt állította, hogy az "orbáni korrupció" miatt bukja hazánk az uniós támogatásokat, miközben Brüsszel az LMBTQ-lobbi nyomásának engedve igyekszik megregulázni Magyarországot. Az Origo friss cikkében rámutatott: a kötelezettségszegési eljárásokat megindító Európai Bizottság ugyanis azt állítja, hogy az LMBTQ-propaganda kedvezően befolyásolhatja a gyermekek fejlődését. Az uniós szerv azt kifogásolja, hogy a magyar kormány a jogszabállyal kizárja a gyermekek számára hozzáférhető tartalmakból az LMBTQ-aktivistákat.Kiléptek a DK-ból és pártot alapítottak, mert Gyurcsányékból hiányzik a lélek
Valódi Demokrata Párt néven indított több, a DK-ból kilépett önkormányzati képviselő pártot. A kilépést az új párt elnöke erkölcsi okokkal magyarázta: úgy véli, a DK egyre kevésbé képviselte a demokratikus irányzatot, és lélektelenné vált. Hazai Iván András továbbá nem nézte jó szemmel a különböző pártalkukat, amelyek azért jöttek létre, hogy Gyurcsányék minél közelebb kerüljenek a hatalomhoz.Súgógép segítségével adta elő Karácsony Miskolcon a plágiumoktól hemzsegő beszédét
Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a helyi önkormányzati harsona, a minap.hu oldal Budapest főpolgármesterének pénteki miskolci látogatásáról. Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztás című cirkusz keretein belül bemutatta az általa támogatott jelölteket és az Erzsébet téren összegyűlt nagyjából száz-százötven szimpatizánsával magyar nyelven ismertetni szerette volna a politikai programját, ám erre még súgógép segítségével sem volt képes. Karácsony, a hiperpasszív szónok nem tudott önálló gondolatokat kipasszírozni magából, borsodi szereplése során Gyurcsánytól ellesett színészi allűröket vetett be és Orbán Viktor beszédeiből plagizált mondatokkal villogott.Királycsinálót játszik a CNN, páros lábbal beleálltak a magyarországi kampányba, a DK viszont még nekik is kínos
A független és objektív médiumokról valahogy mindig kiderül, hogy balosak. Persze a CNN kapcsán szó sincs meglepetésről, hiszen nem most kezdték a jobboldali politikai erők üldözését, az azonban újdonság, hogy egyre nyíltabban foglalnak állást immáron a magyar belpolitika kapcsán is. Az amerikai választásokon– legalábbis a demokrata oldalon– királycsinálóként működő médium most hazánkba helyezte át műveleti területét, és beszállt Karácsony Gergely, valamint az ellenzéki összefogás imidzsének építésébe. A "demokrácia-export" tehát újra él, a cikk alapján az Egyesült Államokban már tudhatnak valamit, hiszen legfrissebb összefoglaló anyagában már az ellenzék "vezetőjeként" hivatkoznak a főpolgármesterre. A DK viszont még a külföldi tartótiszteknek is kínos odahaza, őket inkább kihagyták az egyesült ellenzék felsorolásából.Gyurcsány felzabálja az ellenzéki pártokat? – Ezúttal a Veszprém Megyei Közgyűlés Jobbik–Momentum-frakciója szűnt meg
Újabb politikus, a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője, Benedek Szilveszter (j) lépett ki saját pártjából, a Momentumból, és állt be Gyurcsány bandájába. Benedek dékásodása a két ellenzéki pártot, a Jobbikot és a Momentumot is kivégezte a Veszprém Megyei Közgyűlésben. Megszűnt a kényszerű Jobbik–Momentum-frakció, ami azt jelenti, hogy az ellenzéki oldalon egyedül az MSZP–DK-nak maradt közös frakciója a megyegyűlésben. A fiatal agrármérnököt szerdán már a DK előválasztási jelöltjeként mutatta be Gyurcsány Ferenc Pápán.Ajánljuk még

















