dk
Fidesz: a baloldal a kamuhírek után kamunépszavazást akar
A Gyurcsány által vezetett baloldalnak most is a politikai haszonszerzés az első. A baloldal továbbra sem akar részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban, inkább a védekezés akadályozásával, a járványügyi és egészségügyi szakemberek támadásával vannak elfoglalva – írta közleményében a Fidesz a DK népszavazási kezdeményezésére reagálva.A DK megint külföldön árulkodik az újságírók állítólagos listázása miatt
A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordult az újságírók állítólagos listázása miatt – jelentette be Molnár Csaba szerdai közleményében. A Gyurcsány Párt alelnöke szerint a magyar kormányon "mindig úrrá lesz a páni félelem", ha kritikával találkozik.Gyurcsányék megüzenték: ők a legerősebbek és velük márpedig mindenkinek össze kell fogni (videóval)
Közös lista, közös győzelem, közös Magyarország, közös minden is, ahogy azt a Gyurcsány-párt elődei is hirdették egykoron. A kommunista tempó végigkísérte a legnagyobb ellenzéki párt, vagyis a Gyurcsány-Dobrev családi vállalkozás online nagyrendezvényét. A vasárnapi élő közvetítést röviden úgy foglalhatnánk össze: egy a szerepével és jelentőségével gátlástalanul kérkedő konglomerátum ultimátuma a szövetségeseinek (értsd: alattvalóinak), és utolsó figyelmeztetése az általa leigázandó nemzeti oldalnak.A Klubrádiótól igazolt vezetőt a kerületi DK-s média élére László Imre
Dési János, a Klubrádió munkatársa lett az új újbudai médiacég szakmai igazgatója – derül ki az önkormányzat oldalán közzétett adatokból. Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza a kerületi média irányításáért. Czeglédy Csabáék után újabb megbízható káder kapott megbízást a DK-s László Imre vezette Újbudán – írja az Origo.Miről lehetett szó Gyurcsány és Simicska éttermi asztalánál?
A Demokratikus Koalíció elnöke és a visszavonult milliárdos egy budai étteremben egyeztetett – tudtuk meg egy magát felfedni nem kívánó forrástól. Igyekeztünk utánajárni, miről is volt szó a találkozón, kaptunk is választ az egyik féltől, amolyan szokásos mellébeszélős stílusban.Gyárfás barátjával, a Fenyő-ügyben hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándorral vezényeltetné le a DK az elszámoltatást
A Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával összefüggésbe hozott Gyárfás Tamás barátját, a Fenyő-ügyben hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor volt fellebbviteli és fővárosi főügyészt szemelte ki arra a Demokratikus Koalíció (DK), hogy egy kormányváltás után levezényelje az „elszámoltatást”. Ihász személye nem csak a Fenyő-ügy miatt érdekes, hanem azért is, mert a pályafutása már korábban sem volt mentes a botrányoktól.Gyurcsányné fenomenális ötlettel állt elő: online évadnyitót tart a DK!
Lehengerlő az a kreativitás, amiről ismét tanúbizonyságot tett Gyurcsányné Dobrev Klára. A Demokratikus Koalíció nagyasszonya ugyanis nem adta fel, hogy ne tarthasson a párt évadnyitó rendezvényt, így kitalálta, hogy amennyiben személyes részvétellel ez nem megoldható, az internet segítségével mégiscsak összeülhetnek az elvtársak.Savanyú a szőlő a vírusnak drukkoló gyurcsányisták számára
Hazánk eddig jól védekezett a járvány gazdasági hatásai ellen, nem rogyott térdre a magyar gazdaság, nem vett fel hiteleket az ország, önerőből igyekszik megtartani a kormány az elmúlt tíz év gazdasági eredményeit. A vírusnak és a tőzsdespekulánsoknak szurkoló balliberálisok számára azonban savanyú a szőlő, így ismét ordas hazugságokkal rukkoltak elő. Most épp azt állítják, nyomorognak a magyarok, akik már azt sem engedhetik meg maguknak, hogy almát vagy szilvát egyenek.A DK-s Kálmán Olga fenyegetőzve oktatott ki mindenkit a független médiáról
Kálmán Olga szerint a Médiatanács a Klubrádió elnémításával bűntárssá válik a pártállam támogatásában. A függetlenobjektív műsorvezetőből lett összellenzéki főpolgármester-jelölt-jelölt, DK-elnökségi tagtól pedig azt is megtudhatjuk, hogy a valahogy még mindig működő Index "megszüntetése" csak a kezdet volt; felkészülhet a sorsára minden hozzá hasonlóan független médiaszereplő.Ajánljuk még

















