dk
Nem vált valóra Gyurcsány álma: csökkent a munkanélküliek száma
Gyurcsány Ferenc és a DK a szokásos megbízhatósággal prognosztizálta a gazdaság alakulását: míg ő négyszázezer munkanélkülivel riogatott, valójában júliusban nőtt a foglalkoztatottak száma. Az állástalanok száma a KSH pénteken közzétett adatai szerint pedig már 218 ezerre esett vissza. A Demokratikus Koalíció kommunikációja az elmúlt hónapokban végig arra épült, hogy elhitessék a választókkal: a kormány magukra hagyta az embereket, és semmit sem tesz a munkahelyek megőrzéséért. Ennek megfelelően március óta folyamatosan gazdasági katasztrófát vizionáltak a DK politikusai – írja a Magyar Nemzet.Drámáznak a színművészetisek: blokád, puccs és egy nagy bejelentés
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a hétfő esti tüntetés után barikádot állítottak, és nem akarják beengedni az új vezetőket, sőt, ők döntik el azt is, hogy egyáltalán ki léphet be az épületbe. A PestiSrácok.hu kedden délelőtt bejelentkezett a helyszínről, kollégáinkkal viszont semmilyen érdemi információt nem közöltek, csak annyit mondtak: délután 15 órakor nagy bejelentésre készülnek, amit élőben közvetítünk oldalunkon.A DK szerint úgy kell visszafoglalni az országot a Fidesztől, mint a színművészetisek az egyetemi épületet
A Demokratikus Koalíció kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai mellett – közölte a párt főpolgármester-helyettese kedden.A DK-s Bauer Tamás élesen kritizálta a kormány járványügyi döntéseit
Egy nap alatt 292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma pedig 1588 fő. A DK-s Bauer Tamás mégis élesen kritizálja a magyar kormány járványügyi lépéseit: szerinte a döntések túlzóak, a beutazási tilalmak bevezetése pedig az európai normák tagadását jelenti.Már a DK is Karácsony orrára koppintott a közlekedési káosz miatt
A fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció honlapján a Gyurcsány-párt budapesti elnöke. A politikus szerint ez a kérdés a közelgő iskolakezdés miatt különösen aktuálissá vált.Gyurcsányék bukták a gödi meccset? – Nem maradt képviselőjük a testületben
Közleményben tudatta Gyurcsány pártja, hogy a gödi önkormányzatban megszűnt a Demokratikus Koalíció képviselete. Két DK-s képviselő közül Szilágyi László, aki korábban csak felfüggesztette a tagságát, azóta kilépett a pártból, Lőrincz László alpolgármestert pedig a mai nappal hivatalosan kizárták. Ezzel Gyurcsányék látszanak alulmaradni korábbi szövetségesükkel, a Momentummal vívott gödi háborúban, amely során egymást vádolták azzal, hogy a másik a Fidesszel szövetkezett. A gödi paródiát országos botránnyá dagasztották, ami megreccsentette a nagy ellenzéki összeborulást...Gyurcsány a tévedések programját hirdette meg
Programot hirdetett 2022-re Gyurcsány Ferenc, amely címként akár a bukott miniszterelnök mára szállóigévé vált kijelentését is viselhetné, miszerint "elk.rtuk". A DK elnökének az ország kormányzásáról alkotott elképzeléseiről - vagy fogalmáról – ugyanis csak annyit tudhattunk meg, mint kormányzása alatt, ezzel pedig nem mondhatnánk, hogy pontos felvilágosítást kaptunk. Mindenesetre az újabb - enyhén borgőzös – bejegyzés őszödi szinten "őszintének" tűnik, hiszen, ha mástól nem is, akkor immáron személyesen Gyurcsánytól azt már biztosan tudjuk: a balliberális kormányzás hibát hibára fog halmozni – de ennek ellenére és éppen ezért konglomerátumának össze kell tartania.Ajánljuk még

















