dk
Gyurcsány koronavírust szakértett, de ismét mellélőtt
A koronavírus hazai megjelenésére hivatkozva mondta le országjárását Gyucsány Ferenc, aki azonban nem volt olyan szőrös szívű, hogy saját rajongótáborának valamilyen formában oda ne adja magát, így online fogadóóra keretében állt hívei rendelkezésére. A kedélyes Facebook-fogadóóra keretében immár sokadik alkalommal ripacskodott Gyurcsány a koronavírussal kapcsolatban, pofátlanul felhasználva egy világjárványt kicsinyes politikai ambíciói szerint.Továbbra is igyekszik pánikot kelteni a DK a koronavírus kapcsán
A Demokratikus Koalíció továbbra is azt javasolja, hogy a kormányzati kommunikációra szánt források egy részét költsék a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Varjú László szerint a kormánynak és a Fidesznek szégyellnie kellene magát.A tüncizés után a koronavírus-para lett az ellenzék új csodafegyvere
Koronavírus-lázában ég a DK és az MSZP, a két összecsimpaszkodásban is rivális ellenzéki erő minden szakértelmét beveti a magyar emberek védelmében. A pánikkeltésre alapozott sajtótájékoztatók tömkelegének azonban megvan az árnyoldala is, mióta ugyanis az operatív törzs javaslatára a kormány óvatosságból lemondta a március 15-ére tervezett központi rendezvény megtartását, veszélybe kerültek az ellenzék csodafegyvereként számontartott tüncikézések is. Vasárnap a szocialista Kunhalmi Ágnes alkalmazta a koronavírussal kapcsolatban a gyermekféltés kommunikációs eszközét, de azt is elárulta, a fertőzésveszély ellenére mégiscsak megtartják a szocialisták márciusi kongresszusát. A DK a hétvégére egy komplett javaslatcsomaggal készült, amelyben a kézmosás legalább olyan fontos szerepet kapott, mint az idősek klubrendezvényeinek felfüggesztése. Már csak az a kérdés, hol fogják ezután a szektapárt idős hívei elsajátítani a digitális jelentgetés legújabb fortélyait...Fidesz: Déri Tibor lehet a következő, aki átül a DK-ba
Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere lehet a következő, aki átlép a Demokratikus Koalícióba, derült ki az Újpesti hírek című kerületi újságból.Hazugságokkal riogatta a közvéleményt a DK-s Arató, az Emmi tette helyre
A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. Most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Arató Gergelynek, a DK frakcióvezető-helyettesének kijelentéseire.Egyesítették a DK talajharcosának büntetőügyeit, Varju László hamarosan a vádlottak padjára kerülhet
Összevonta a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, Varju László ellen folyamatban lévő eljárásokat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A DK egyik frontemberét azzal gyanúsítják, hogy dulakodás közben földre vitte az MTVA-székház egyik biztonsági őrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerzett. Emellett az ügyészek azt is Varju terhére róják, hogy még a 2018-as választások előtt költség- és kártérítést, illetve egyéb „okosságot” ajánlott fel egy korábbi MSZP-s képviselőnek, hogy a politikus lépjen vissza a javára. A párbeszédről egy hangfelvétel is az ügyészség birtokában van. Úgy tudjuk, a nyomozás jól halad és a DK-s képvidelő ellen hamarosan vádat emelhetnek.Vizsgálatot indított a Médiatanács, miután Niedermüller Péter rémisztő képződménynek nevezte a "fehér, keresztény, heteroszexuális" embereket
Állampolgári bejelentés nyomán a médiatanács vizsgálatot indít a Magyar ATV szolgáltatójával szemben a január 23-ai A nap híre című közéleti műsorában elhangzottak miatt, amelyben Niedermüller Péter többek között rémisztő képződménynek nevezte a "fehér, keresztény, heteroszexuális" embereket – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.Sorra vonulnak az Apró-villába Gyurcsány elé az ellenzéki politikusok, művészek, tudósok és üzletemberek (videóval)
Egymásnak adogatják az Apró-villa kilincsét az ellenzéki politikusok, akik már házhoz járnak Gyurcsány Ferenchez – ezt a DK elnöke árulta el a Magyar Narancsnak.A komplett ellenzéket szétalázta Schiffer András, majd elárulta: ő biztosan nem szavaz rájuk
Egyetlen ütéssel a teljes ellenzéket padlóztatta Schiffer András ügyvéd, korábbi ellenzéki politikus, aki ma Facebook-oldalán egyértelműsítette: az elmúlt két évben az összes ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz, valamennyien egyesülhetnének egyetlen O1G-pártban, de akár az összes beléphetne a DK-ba. Schiffer András szerint az ellenzéki önfeladás versenyét a neoJobbik nyerte, amely már a határon túliak szavazati jogát is megpiszkálná, sőt, a korábbi politikus azon sem lepődne meg, ha egyszer őt személyesen Gyöngyösi Márton antiszemitázná le. „Kíváncsian várom a House of Cards magyar verzióját, a szavazatom pedig a Kutyapárté” – zárta bejegyzését Schiffer András.Ajánljuk még

















