Pesti Srácok

Sorra vonulnak az Apró-villába Gyurcsány elé az ellenzéki politikusok, művészek, tudósok és üzletemberek (videóval)

null

Egymásnak adogatják az Apró-villa kilincsét az ellenzéki politikusok, akik már házhoz járnak Gyurcsány Ferenchez – ezt a DK elnöke árulta el a Magyar Narancsnak.

A Demokratikus Koalíció első embere a Magyar Narancsnak adott interjút, amelynek elmesélte: nem új keletű, hogy az ellenzéki politikusok személyesen látogatják meg őt otthonában; ez már hónapok óta tart, azóta egyeztet az Apró-villában a fővárosi politikusokkal, többek között az MSZP-ből a DK-ba átigazolt polgármesterekkel. Gyurcsány elismerte, hogy a témával kapcsolatban akart egyeztetni a házában Tóth Bertalannal, az MSZP elnökével is, azonban már előtte kiszivárgott a két kerületvezető kilépése a sajtóhoz.

– mondta Gyurcsány, aki szerint amikor a két polgármester – Kiss László és Szaniszló Sándor – nála járt, azt hitte, hogy a fővárosról, az országról fognak beszélgetni, azonban rá kellett jönnie: azért látogatták meg őt, mert a két volt MSZP-s át akar menni a DK-ba.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a DK elnöke. Szerdán Pécsett, országjárása első helyszínén Gyurcsány teljes ellenzéki összefogást hirdetett.

– fogalmazott.

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/videos/1589355627878454/