dns-vizsgálat
Madeleine McCann szülei beleegyeztek a DNS-tesztbe – Állítólagos megkerült lányuk egy német pedofil áldozata lehet
Az eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei beleegyeztek, hogy a magát a gyermeküknek valló lengyel nő DNS-tesztet csináltasson – írja a Blikk. A 21 éves Julia Faustyna idén februárban vált internetes szenzációvá, miután a közösségi médiában @iammadeleinemccann néven kezdett el posztolni.Román volt-e Mátyás király? – Hunyadi Mátyás fia és unokája genetikai beazonosításának következtetései
Most akkor román volt Mátyás király, ahogy a románok állítják, vagy sem? – ez a kérdés sokakban felmerült azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, hogy a Magyarságkutató Intézet legújabb bejelentése szerint sikerült azonosítani a Hunyadi család genomját. Erre a kérdésre is választ kaptunk az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.A törökdúlás óta kibillent a magyarság lelkéből hazánk szakrális központja – Interjú Neparáczki Endrével az Árpád-házi uralkodóink beazonosítását célzó DNS-vizsgálatról
A törökdúlással a székesfehérvári, Szűz Mária tiszteletére épült, a kölni dóm méreteivel vetekedő templom, amelyet Szent István az ország szakrális középpontjaként jelölt meg, ahol a királyokat megkoronázzák és eltemetik, kibillent a magyarság lelkéből – fogalmazott portálunknak adott interjújában Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatócsoportjának igazgatója. A kutató – akit azzal a hírrel kapcsolatban kerestünk, hogy több magyar uralkodót is sikerült nemrégiben azonosítani a székesfehérvári osszáriumban (csontkamrában) összegyűjtött mintegy négyszáz DNS-minta alapján – arról is beszélt: a kutatásuknak az is a célja, hogy elinduljon az arról való gondolkodás, hogyan lehet méltó nyughelyet létrehozni egykori nagy uralkodóinknak, olyat, amely az utókor megbecsülését is kifejezi.Azonosították két Árpád-házi személy csontjait és a Hunyadiak származását
A székesfehérvári osszáriumból vett mintákból két Árpád-házi személyt azonosítottak a Magyarságkutató Intézet kutatói, akik Corvin János és családja csontjaiból meghatározták a Hunyadi-család származását is – jelentette be szerdán, Budapesten az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós felidézte: az archeogenetikai kutatás két irányba indult el Magyarországon.Vádat emeltek a csecsemőgyilkos apa ellen
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki megölte újszülött gyermekét 2004-ben Péteriben - közölte a Pest megyei főügyész kedden. A vád szerint a férfi egy paplanhuzatba tekerte a csecsemőt, majd szemeteszsákba tette, és az utcán a lomtalanítás miatt kitett egyik hulladékkupacba rejtette. A gyermek ellátatlanság, magárahagyatottság és kihűlés miatt halt meg, de halálában közrejátszott a fulladás is.Méltó helyre kerülhetnek Mátyás király földi maradványai
Majdnem ezer ember, közülük tizenöt magyar király maradványai fekszenek Székesfehérváron, a Szűz Mária-bazilika alatt, a Nemzeti Emlékhelyen. Februárban harmadjára nyitották fel a sírt, és azokról a helyekről gyűjtöttek csontokat és koponyákat, ahol a legnagyobb esély lehet arra, hogy köztük lehetnek Mátyás király csontjai is – derül ki a Ripost cikkéből.Mátyás király maradványainak azonosításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói
Több középkori magyar uralkodó és Mátyás király maradványainak azonosításán is dolgozik kutatócsoportjával Neparáczki Endre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) genetikai tanszékének munkatársa, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatócsoportjának igazgatója – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.Minden jel arra mutat, hogy azonosították Mátyás király fiának és unokájának csontjait
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében azt írta: a lepoglavai pálos kolostor főoltára előtti sírból vett csontmintákból a DNS sikeres kinyerése után a Magyarságkutató Intézet szakértői meghatározták az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, ami a két mintában megegyezik. Ez az eredmény a történeti adatokat megerősítve azt jelenti, hogy a genetikai adatok is az apa-fiú leszármazást mutatják. Tehát minden adat azt bizonyítja, hogy a sírokban valóban Mátyás király természetes fia és unokája, Corvin János és Corvin Kristóf nyugszik. Ezzel meghatározásra került az a DNS (genetikai) profil, amivel a Hunyadiak valamennyi felmenőjét és leszármazóját azonosítani lehet – áll a közleményben.Ajánljuk még