Pesti Srácok

dobrev klára

Világszerte együtt dobbant a magyarság szíve az Összetartozás Napján, Trianon azonban továbbra sem jelent semmit a baloldalnak – Köő Artúr a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 június 5.
A péntek esti Karanténvlogban természetesen központi szerepet kapott a trianoni békediktátum 101. évfordulója. Szabó Gergő és vendégei a nemzetcsonkítás borzasztó hagyatékát Köő Artúr történésszel vitatták meg, ám Dezse Balázs és Szalai Szilárd is egyetértett abban, hogy hiába próbálták elpusztítani a magyarságot, nem tudtak minket megtörni. Pusztán a létezésünk gyűlöletet váltott ki a környezetünkben élő népekből, a nagyhatalmakból, ezért ástak egy sírt, a magyarság azonban nem feküdt bele, hanem kínok és keservek közepette, de megharcolt az életéért. A műsorban a 2020-ban indult Összetartozás Tüze sorozat folytatásába csatlakoztak be a srácok, hiszen 20 óra 21-kor világszerte felgyulladtak a tüzek, amelyeket a Kárpát-medencében és a Föld minden kontinensén hazájukat szerető magyar emberek gyújtottak. A nemzet tehát nem adta fel, sőt, összetartozása és ereje ismét növekszik, erre kell vigyáznunk a jövőben is. A Vereckei-hágót követően az Egyesült Államokban található Georgia állam magyar közössége is megszólalt a műsorban, amely ugyancsak az esemény részese volt. Sajnos a külső ellenség mellett a magyarságnak mindig meg kellett küzdenie a belső kártevőkkel is: erre igen jó példa a Gyurcsány–Dobrev-klán, amely teljes pályás letámadást indított a magyarság ellen, egyetlen céljuk a hatalom megszerzése most is. A hazudozó és magas lóról beszélő Dobrev természetesen komoly muníciót nyújtott a srácoknak, akik nehezen hagyták abba az "elemzést", azonban tovább kellett lépniük, mert a szoci társelnök Kunhalmi értelmetlen szóvirágai következtek, aki se füle, se farka mondataival komoly derültséget keltett, miközben persze demokratikus keretekről, diktatúráról hadovált. Végül az álságos és hazug Jobbik egyik feltörekvő jelöltje zárta a műsort, aki a mutyi ellen küzd, miközben nem akar lemondani egyik tisztségéről sem, hiába áll fenn az összeférhetetlenség az esetében. Bort isznak, vizet prédikálnak, de a szélsőjobb és a szélsőbal manapság megint összeért, ahogy Köő Artúr is megjegyezte a műsorban. Nézzétek a Karanténvlogot, most sem érdemes kihagyni!

Trianon, kommunisták, Gyurcsányok! A magyar nemzet erősebb nálatok! (Karanténvlog)

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai Karanténvlog pontosan százegy évvel a trianoni békediktátum aláírását követően készült el. Borzasztó és kínokkal teli évszázad áll a magyarság mögött, de azok az erők, amelyek halálos ítéletet róttak a magyar nemzetre, most csodálkozhatnak, ugyanis élünk, prosperálunk és hiszünk magunkban. Szinte csoda, hogy megmaradtunk itt a Kárpát-medencében és a világon, annak dacára, hogy a külső ellenség mellett sokszor sajnos a belső bajkeverőkkel is meg kellett küzdenünk. A Gyurcsányok, Dobrevek és a hozzájuk hasonló élősködők ugyanis sosem törődtek a magyar néppel, a „merjünk kicsik lenni” kommunista mottója hatotta át a gondolkodásukat és gonoszsággal teli lelküket, amelynek az ország és a nemzet kiárusítása, államcsőd és káosz lett a vége. Amikor visszaemlékezünk a trianoni békediktátumra, jusson eszünkbe, hogy a rombolást most is meg kell akadályoznunk, ezért az Összetartozás napján a Karanténvlog is erre hívja fel a figyelmet. Ha már szóba került a rombolás, nem felejthetjük el, hogy a Gyurcsány-Dobrev-klán most is harcra kész, Dobrev ki is jelentette, hogy „jól elverik a Fideszt”, a hatalomvágyuk intő jel számunkra, ahogy a gyűlöletük mértéke is. A vlog Dobreven kívül górcső alá vette Kunhalmi szóvirágait is, aki a demokratikus keretek újjáépítéséről hadovált, elfelejtve, hogy az ilyesmi az MSZP országlása alatt történt eddig csupán, nem az utóbbi tizenegy évben. Természetesen a Momentum sem maradhatott ki a mai szórásból, ugyanis Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere még mindig rá van feszülve az elszámoltatásra, miközben ki meri jelenteni, hogy az utóbbi tizenegy évben semmi jó sem történt. Végül a Jobbik egyik kalandora is bekerült adásunkba, aki a mutyi ellen harcol úgy, hogy közben nem hajlandó lemondani összeférhetetlen állásairól és úgy akar támogatást nyerni, hogy kvázi saját magának utalja ki a pénzt. Nézzétek ma is a Karantént, megéri!

Pesti galeri – A Jobbik sohasem áll össze Gyurcsánnyal... ja, de! (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 június 3.
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val – na, ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson; ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. "Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány-szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott" – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott: volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: "színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is". Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben. Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja!
Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.