Pesti Srácok

Dobrev elszólta magát: Jakab Péter is Gyurcsány utasításait hajtja végre

null

Gyurcsányné saját jelöltjeinek nevezte az ATV-ben a Jobbiknak azokat a jelöltjeit, akiket a DK elvileg csak támogat. Ezzel valójában duplán is elszólta magát: egyrészt beismerte, hogy az egész baloldali előválasztási folyamat csak színjáték, másrészt azt is, hogy Jakab Péter a Gyurcsány Ferenc által leosztott szerepet játssza – számolt be az Origo.

– állította Gyurcsányné megdöbbentő módon azután, hogy már több mint harminc körzetben lépett vissza egymás javára a DK és a Jobbik – sok helyen értelemszerűen Gyurcsányék jelöltjei. Vagyis egyértelmű, hogy a Jobbik már gyakorlatilag a DK szatellitpártja lett, Jakab Péter Gyurcsány utasításait hajtja végre.Az Origo szerint akár az is bátran kijelenthető, hogy a Jobbik beolvadt a DK-ba.

A lap azt írja: mára teljesen egyértelművé vált, hogy Jakab Péter a baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc bábja lett. A két politikus közötti alá-fölé rendeltségi viszonyt jól mutatja, hogy a Jobbik elnöke nyíltan hízelgett a DK elnökének: egyszer azt is mondta, hogy jó irányba változik. Ez is bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc kézben tartja a dolgokat a baloldalon: természetesen nemcsak Karácsony Gergely, hanem Jakab Péter főnöke is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.