dobrev klára
Skót duda – A szólásszabadságért küzd a baloldal, de ha kritikát kapnak, Orbánra mutogatnak (VIDEÓ!)
Volt már BLM-szobra és LMBTQ-padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy G-mercis turulszobrot a kerületben. Ám ahogy elődei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is döntötték. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből fizeti, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel büntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukra irányította a célkeresztet Magyar, aki szerint a gyerekek megállnának a növésben, ha Dobrev plakátjai felé tolják őket a babakocsijukban. Reméljük, nem saját tapasztalat. A DK kiborult Magyar Péterre, aki szerint Dobrev Klára látványától megállnak a gyerekek a fejlődésben
"Dobrev Klára, ilyen egészen ijesztő, de ha gyerek lennék, vagy gyerekem lenne, lehet nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben” – idézi a Demokratikus Koalíció hétfői közleményében. Mint epésen megjegyzik: „ez az épületes mondat nem Bayer Zsolt, hanem Magyar Péter szájából hangzott el Szokolyán, a politológushallgatók táborában, ahol a Fideszből frissen kiugrott politikus éppen azt ecsetelte, mennyire taszítják a választási plakátok, különösképpen Dobrev Klára plakátja”. Dobrev ismét befogadta Karácsonyt a Gyurcsány-körbe, majd meghirdette, hogy legyünk kisebbek, mint valaha
A DK sajtóosztály „Nyugati Fény” néven futó alegységének nyilatkozott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője. Mindez annyiban érdekes fejlemény, hogy Magyar Péter színre lépése óta Gyurcsányné látványosan kerülte a nyilvánosságot – ebbe a sormintába még éppen beleillik a Nyugati Fénynek adott interjú is –, azonban most ismét a magyar közéletről alkotott vízióinak immáron közismerten rémisztő tárházába engedett újabb bepillantást. Ennél is érdekesebb azonban, hogy Dobrev rehabilitálta, és újra a Gyurcsány-körbe emelte Karácsony Gergelyt. Úgy tűnik, a főpolgármester megfelelően teljesítette főnöke utasítását, miszerint nem tárgyalnia, hanem harcolnia kell a kormánnyal – még akkor is, ha ennek a budapestiek isszák meg a levét. Brüsszel demokráciáról oktat, de diktatúrát alkalmaz, a magyarországi baloldal meg tapsikol hozzá – Karanténvlog
Mint ismeretes, a török származású, szélsőjobboldallal haverkodó brüsszeli szocialista kerületi polgármester betiltotta a nemzetközi jobboldali NatCon konferenciát, ahol többek között Orbán Viktor is felszólalt. A szólásszabadság és a gyülekezési jog bolsevik jellegű sárba tiprása még a liberális belga miniszterelnökben is szégyenérzetet keltett, így végül a konferenciát meg lehetett tartani. Érdekes módon, ezek a brüsszeliek oktatnak bennünket demokráciáról, miközben az orwelli világ sötétségbe igyekeznek borítani Nyugat-Európát, sőt, a diktatúraexportot kiterjesztenék hazánkra is. A történet különlegessége, hogy a magyarországi baloldal ugyan tessék-lássék módon kijelentette, hogy a gyülekezési jogot nem szabad bolygatni, de Cseh Katalin sem bírta ki, egyből szélsőjobbozni kezdett. A Karantén azt is észrevette, hogy a köpönyegforgató, teljesen levitézlett Jobbik jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton ennél továbbment. A korábban Izraelt terrorállamnak nevező majd David Pressmannal széder-esten bájolgó Gyöngyösi ugyanis azt írta ki közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor csak ugyanazt kapta vissza Brüsszelben, amit itthon csinál az ellenzékkel. Felmerül bennünk a kérdés, hogy Gyöngyösi és brigádja mikor nem gyűlhetett össze, mikor volt olyan, hogy ne mondhatták el a véleményüket, mikor történt olyan, hogy a baloldali hídfoglalókat ne engedték volna hőbörögni? A rendőrök még kesztyűs kézzel is bántak ezekkel az emberekkel, nem úgy, ahogy Gyurcsány pribékjei tették 2006-ban az ártatlan emberekkel. A Karantén ezen kívül Dobrev Klára lázálmával is foglalkozott, aki ismét előrehozott választásokról bugyborékolt az éterbe, de önleleplező módon elmondta azt is, hogy akik ismerik őket, tudják, hogy mire számíthatnak tőlük. Nos, ezt minden magyar ember tudja, aki átélte a 2010 előtti hazaáruló ámokfutásukat és soha többet nem kér belőlük. Nézzétek most is a Karantént!