dollárbaloldal
Jakab: akárki is fizette is Márki-Zay Pétert, a Fidesznek tett vele szívességet, nem az ellenzéknek
Élesen reagált a Jobbik egykori elnöke Márki-Zay Péter vele kapcsolatos kijelentéseire a Facebookon. Mint Jakab Péter írta, nem igaz, hogy nem vett részt a kampányban, és hogy a pártelnöki értekezletekről együtt ment volna ki Gyurcsánnyal dohányozni. Kiemelte: Márki-Zay azon állítása sem igaz, hogy az ellenzék tudott a külföldi pénzekről.Bánki Erik: adózással kapcsolatos jogsértések is történhettek a baloldali kampányfinanszírozás során
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozása ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjéhez fordult, ami azt feltételezi, hogy további, adózással kapcsolatos jogsértések történhettek a felhasználás során – mondta a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek.Bánki Erik: súlyos baloldali visszaélésekre figyelmeztet az ÁSZ elnöke
Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a "guruló dollárok" ügyében.A dollárbaloldal háborúpárti álláspontot képvisel, ezért nem támogatja a békepárti nyilatkozatot
A több mint egy éve dúló orosz–ukrán háború minden szörnyűsége ellenére a Gyurcsány Ferenc vezette dollárbaloldal még mindig a háború pártján áll, és továbbra is a fegyverszállítások megindítását követeli a kormánytól. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Fidesz–KDNP által az Országgyűlés elé benyújtott békepárti javaslatot is folyamatosan támadják. Az Origo részletes összeállítást tett közzé arról, hogy milyen nyomásgyakorlás éri Magyarországot a békepártisága miatt Brüsszelből, valamint arról, hogy a külföldről finanszírozott baloldal milyen megrendelést teljesít.Vizsgálatot indított az ÁSZ elnöke a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Nézőpont Intézet: ellenzik a külföldi kampánytámogatásokat a magyarok
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a magyarok 57 százaléka szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de minden, a kampányban részt vevő szervezetre vonatkozóan.Jurák Kata a Hit Rádióban: a külföldön képzett ellenzék miatt újra kellene gondolni a hazaárulás büntetőjogi tényállását
"Újra kellene gondolni a hazaárulás büntetőjogi tényállását" – fogalmazott a Hit Rádióban Fekete Rita műsorvezető vendégeként Jurák Kata, a PestiSrácok lapszerkesztője. Kolléganőnket a "Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben" címmel megjelent cikksorozatával kapcsolatban a Momentum ismertté válásáról, illetve annak vezéralakjairól, Berg Dánielről és Cseh Katalinról is kérdezték. Természetesen nem maradhatott ki Szabó Tímea, a Párbeszéd üdvöskéje sem, akiről szintén a PestiSrácok.hu írta meg először: számos kérdést felvet tevékenysége, hiszen a politikus életrajzát tanulmányozva bukkantunk rá arra az érdekes összefüggésre, mely egy amerikai hírszerzési direktíva és a Párbeszéd társelnökének tevékenysége között mutatható ki. Az interjúban a Google diktatúrája elleni nemzetközi összefogás fontosságáról is beszélt, a bigtech cég ugyanis két év alatt másodjára is törölte az oknyomozó portál YouTube-csatornáját.Offshore-bajnokkal erősítik a frakciót Gyurcsányék, Feri boldog
Az utóbbi évek baloldali politikájának teljes palettáját képviseli egy személyben Ráczné Földi Judit, aki a DK frakciójának új tagjaként hétfőn tesz parlamenti esküt. Az offshore-botrányáról elhíresült politikus támogatja a szivárványos genderlobbit, támogatja az abortuszt, keresztény szimbólumot gyalázott, hergelt a keleti vakcinák ellen, és Gyurcsány Ferencékhez hasonlóan elkötelezett híve az európai egyesült államoknak. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy mit és kiket képvisel valójában a DK elnökségi tagja.Ajánljuk még