dollárbaloldal
Egy DK-s képviselőjelölt cégéig gurultak az amerikai dollárok
Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források – számolt be a Magyar Nemzet a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésre hivatkozva. A jelentésből kiderül: a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől.Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke sem az ellenzéket támogatta
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen. A politikus, Hódmezővásárhely polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, az EP-választásokon csak pártok indulhatnak. Ezért a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) úgy döntött, szükség van egy pártra, amely indulhat.Kocsis Máté odaszúrt az Amerikába utazó Jámbor Andrásnak: hó eleje van, fel kell venni a fizut... vagy továbbképzés lesz?
A baloldal számára oly kedves dollár földjére látogat Jámbor András Hivatalos Baloldali Politikus, leánykori nevén civil aktivista, független újságíró. Papíron az utazás célja kapcsolatépítés lehet, hiszen az önbevalláson alapuló Facebook-agenda szerint republikánus politikusokkal is találkozik Jámbor. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azonban kézenfekvőbb megoldással állt elő.Hetesi Zsolt a PS-nek: Őszintén kell beszélni a Paksi Atomerőműről és az akkumulátorgyárról – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A Paksi Atomerőművet bár annak idején valóban törésvonalra építették a tervező szakemberek, annak kockázatát, hogy ez később katasztrófát okozhat, minimálisnak tartották, ellenben stratégiai szempontból Paksot tartották a legideálisabb választásnak – mondja Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. A reaktor – és ez igaz a majdan megépülő Paks 2-re is – olyan burkolattal rendelkezik, hogy ha repülőgép csapódna a létesítménybe, akkor sem következne be baleset, katasztrófa. Az, ami Csernobil esetében előfordult, Magyarországon nem következhetne be – állítja az energetikai szakértő. Az, hogy a magyar állam a Roszatommal szerződött le a Paks 2 beruházás kivitelezésére, nem ideológiai kérdés, hanem ma a világon ez az egyetlen cég, amely olyan szakértelemmel, gyakorlattal rendelkezik ilyen blokkok építése, tervezése terén, mint senki más a világon. Ma az oroszok tervezik a legtöbb atomreaktort, ezért ott van a tudás, ha tetszik ez valakinek, ha nem – szögezi le Hetesi Zsolt. A szakértő szerint a Debrecenben épülő akkumulátorgyár kapcsán jó lenne végre őszintén, tárgyilagosan beszélni, mert ez szolgálná mind az ott élő lakosság, mind pedig a közvélemény érdekét. A videóból kiderül, hogy mit gondol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az akkumulátorgyár kapcsán felmerülő problémákról.Alapjogokért Központ: a magyarok jelentős többsége elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást
A választókorú magyarok 61 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy párt kampányában részt vevő szervezetek külföldi támogatásban részesülnek – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amely szerint mindössze a megkérdezettek 34 százaléka válaszolta azt, hogy nem sérti Magyarország függetlenségét és szuverenitását a külföldi finanszírozás.Hollik István: a "dollárbaloldal" továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál
A "dollárbaloldal" továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál – így reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap Gyurcsány Ferenc DK-elnök évértékelőjére. Hollik István az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta: Gyurcsány Ferenc évértékelőjében világossá tette, hogy teljesen maga alá gyűrte a komplett "dollárbaloldalt".Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant
A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, bár állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott – írja a Magyar Nemzet.Önök kérték: Tordai és Dömötör vitázik Putyinról, a fegyverszállításokról és az akkumulátorgyártás nélküli e-autózás mágikus megoldásairól (VIDEÓ)
Abban egyetértettek a felek, hogy Ukrajnában békére van szükség, de a megoldásokban nézeteltérés alakult ki. Tordai Bence szerint a békéhez fegyverszállítások és háborús győzelem kell, Dömötör Csaba pedig a deeszkalációban látja a békéhez vezető utat.Magyar Nemzet: Korányi még Karácsony tanácsadójaként, közpénzen utazgatott Washingtonba
Bár a Főpolgármesteri Hivatalba főnökei felmentésével egy idő után szinte egyáltalán nem járt be Korányi Dávid, a dollárbaloldal intézőjének több útját így is a fővárosi adófizetők állták – írja a Magyar Nemzet. A korábbi főpolgármesteri főtanácsadó hivatalos útjainak fele Washingtonba vezetett.Ajánljuk még