dollárbaloldal
Tűzfalcsoport: Juhász Péternek is juthatott a guruló dollárokból
A Nerpédia hirdetéseit a Facebook adattára szerint a KözösÜgyünk Nonprofit Kft. finanszírozza, ennek tulajdonosa pedig a Bajnai által alapított párt későbbi elnöke, Juhász Péter – írja a Tűzfalcsoport.Soros György fiával találkozhatott Korányi, mielőtt gurulni kezdtek a dollárok
Dollár-diplomáciai ügyekben is rendkívül aktív lehetett Karácsony Gergely volt tanácsadója, Korányi Dávid, aki hivatalos programja szerint közvetlenül azelőtt tartózkodott egy rendezvényen Soros György fiával, hogy a hazai baloldalt alaposan kistafírozták volna Amerikából. A Magyar Nemzet birtokába került lista szerint a 2022. februári müncheni biztonságpolitikai konferencia szerepel Korányi hivatalos külföldi utazásai között.Kampányfinanszírozási botrány: Soros Györgytől gurulhattak a milliárdok a dollárbaloldalhoz
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió hasábjain, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök már utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz elsősorban Soros Györgytől érkezett.Már az Amerika Magyar Hangjához (Szabad Európa) szegődött ex-MSZP-s is nyíltan beszél arról, hogy Soros áll a baloldali dollárok mögött
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, az azóta a „Szabad Európának" csúfolt amerikás propagandaportálhoz szegődött Kerényi György is arról beszél, nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz. A felvidéki Pátria Rádiót is teljesen lezüllesztő Kerényi szerint Bajnai jó kapcsolatokat ápol Sorossal.A piszkos kampányára költhette a külföldi pénzt a dollárbaloldal
Közel kétmilliárd forintot utaltak az Egyesült Államokból és Svájcból a baloldal piszkos kampányának egy részét évek óta intéző EzaLényeg kiadójának – írja a Magyar Nemzet. A a lap emlékeztet, a balliberális portál a lejárató tartalmait súlyos százmilliókkal hirdette az elmúlt években. A kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt régi Bajnai-munkatárs, csakúgy, mint az egyik fő pénzosztó, az Action for Democracy alapítója, Korányi Dávid – írják.A kormányzásra készülő Dobrev akkorát hazudott az ATV-ben, hogy még saját maga is zavarba jött (Karanténvlog)
Azt nagyon jól tudjuk, hogy a DK és a Gyurcsány-klán számára a kamugombócok annyira az imázshoz tartoznak, mint a levegővétel. Gondolkodás és hezitálás nélkül hazudnak a szemünkbe, akármilyen átlátszó is az. A Karantén ezt minden héten megmutatja nektek, de Dobrev Klára legutóbb olyan vaskosat hazudott az ATV-ben, hogy láthatóan még ő is meghökkent, amikor kimondta, hogy semmit sem tudnak a külföldi dollárokról, egyik DK-s politikus sem lehet érintett. Másnap érkezett is a hír, hogy az egyik DK-s gyanúba került, de érdemes lesz megnézni Gyurcsány feleségének az arckifejezését, ahogy zavartan néz a semmibe a méretes hazugsága után. Ezenkívül a szerdai Fővárosi Közgyűlés tragikomikus pillanataiból is elétek tárunk néhány érdekes etűdöt, kezdve Niedermüller helyezkedésével, aki most a polgárokért aggódó, a DK-s pártpolitikai irányt mellőző várospolitikus arcát próbálta elénk tárni – láthatóan Gyurcsányék újabb taktikai húzással próbálják növelni szavazótáborukat. Karácsony Gergely szerencsétlenkedése is megért néhány vicces filmbevágást, hiszen a zuglói mintaházat is elbaltázták a baloldaliak; hiába kaptak az uniótól rengeteg pénzt, még egy kapavágásra sem futotta évek alatt. Végül Cseh Katalint se felejtsük el, aki szerint az EP-képviselők közül egyesek elsírták magukat, amikor meghallották, hogy milyen elnyomás és diktatúra van Magyarországon. Láthatóan a Momentum főállású hazaárulója nem ad a látszatra sem; olyan hazugságokkal traktálja brüsszeli liberális barátait, amelyek hazánkat ocsmány és elképzelhetetlenül hamis színben tünteti fel. Nézzétek most is a Karantént!Wintermantel: Karácsony Gergely vállalja a felelősséget a dollárbaloldal külföldi támogatása miatt!
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője videonyilatkozatában arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy vállalja a felelősséget a dollárbaloldal külföldi kampánytámogatása miatt.Baljós árnyak: Dobrev szerint "nemzeti sorstragédiával fenyeget az Orbán-rendszer" – Kovács Zoltán nem is hagyta szó nélkül
Ha Orbán Viktor miniszterelnök egyetlenegy lépéssel is közelebb viszi Magyarországot ahhoz, hogy az uniós tagságunk megszűnjön, "milliónyian leszünk kint az utcán" – mondta Dobrev Klára pénteken. Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebookon reagált Dobrev és a dollárbaloldal hazugságaira. Szavai szerint "a dollárbaloldal, amint azt az elmúlt években oly sokszor láttuk, most pedig újra és újra tapasztaljuk, azt teszi, amit megbízói várnak tőle! Most éppen újabb hazugságot terjesztenek a miniszterelnökről!"Orbán Viktor: nemcsak dollárbaloldal, hanem dollármédia is van (videó!)
A brüsszeli szankciókról, a nemzeti konzultációról, a háború következményeiről és a gazdasági kilátásokról is kérdezték Orbán Viktort pénteki rádiós interjújában. A miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt: nagyon pontosan meg kell határozni, hogy ki áll háborúban a másikkal. Ezzel kapcsolatban aláhúzta: Magyarország a békét szorgalmazza. Hozzátette: a háború és a szankció rendkívüli károkat okoz minden szempontból. Magyarország a gazdasági mutatókat tekintve mintegy 4,8 százalék veszteséget, mintegy 3700 milliárdnyi hiányt könyvelhet el a szankciós politika miatt. Vétózni kell több ponton is – húzta alá.Ajánljuk még