donald trump
Trump terrorszervezetnek nyilvánította az Antifát
A Twitteren jelentette be Donald Trump, hogy az USA terrorszervezetnek fogja minősíteni az antifa mozgalmat. Hasonló tweetet már tavaly is megfogalmazott az elnök, akkor azonban végül nem követte intézkedés a bejelentést. Most azonban az Egyesült Államok forrong, a szélsőbaloldali Antifa mozgalom pedig látványosan fűti az indulatokat.Mike Pompeo szerint Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra
Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.Trump: nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben
"Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben" - jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával. Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.Donald Trump a radikális baloldalt is okolja az erőszak eldurvulásáért
A "radikális baloldalt" is okolta az országossá váló tüntetésekért és az erőszak elharapódzásáért Donald Trump amerikai elnök, amikor a SpaceX űrhajó ismételt felbocsátási kísérletére Floridába indulva újságíróknak nyilatkozott Washingtonban szombaton.Nincs könnyű hete Trumpnak: Hongkonggal élesedik a helyzet, miközben egyre durvábbak az amerikai zavargások
Teresa Cheng hongkongi igazságügyi miniszter szombaton bírálta az Egyesült Államok szerinte "intervencionista politikáját", és rámutatott, hogy Donald Trump amerikai elnök fenyegetései nem egyeztethetőek össze a nemzetközi alapelvekkel.Merkel nem vesz részt személyesen a G7-ek amerikai csúcstalálkozóján
Angela Merkel német kancellár a járványhelyzet miatt nem vesz részt személyesen a világ ipari nagyhatalmait tömörítő G7-ek júniusban tartandó amerikai csúcstalálkozóján – tájékoztatott Steffen Seibert német kormányszóvivő szombaton.Trump: Nem szabad megengedni, hogy a minneapolisi helyzet anarchiába süllyedjen
Eldurvult a helyzet Minneapolisban, miután a durva rendőri intézkedések miatt meghalt egy 46 éves afroamerikai férfi. Az eset elleni tüntetés hamar erőszakba torkollott, a durva tüntetők városszerte fosztogatnak és gyújtogatnak.Az Egyesült Államok végleg kiszáll a WHO-ból
Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) – jelentette be pénteken Donald Trump amerikai elnök, lezárva az elmúlt hetek lebegtetését.Minneapolisban a rasszizmus ellen gyújtogatnak
Minneapolisban tovább folytatódtak a tüntetések és az erőszakos megmozdulások; a nagyváros lángokban áll, a tüntetők péntekre virradóra felgyújtottak egy rendőrőrsöt is. A zavargások kiváltó oka, hogy hétfőn este egy fekete férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után.Ajánljuk még

















