donald trump
Trump: Hitvány fosztogatók ölték meg a St. Louis-i rendőrszázadost
Visszavonult rendőrtisztet gyilkoltak meg tüntetők, akik betörtek egy St. Louis-i zálogüzletbe – írta meg az ABC News.Trump lerótta tiszteletét Szent II. János Pál pápa szobránál
Az amerikai elnök a first ladyvel, Melania Trumppal együtt tisztelgett Szent II. János Pál szobra előtt, és fehér és vörös rózsákból font koszorút helyezett el a washingtoni katolikus szentélyben. Az elnöki pár rövid látogatását Wilton Gregory, Washington érseke élesen bírálta.Donald Trump beveti a katonaságot is, ha szükséges – Több városban lőttek is a rendőrökre
Donald Trump amerikai elnök rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is, a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában hétfőn.Trump szerint gyengék a kormányzói, az igazságügyi miniszter központi csapatokat küldene a zavargások feloszlatására
Donald Trump és kormánya bekeményített: az elnök gyengének nevezte és arra szólította fel a kormányzókat, hogy "uralják le" a tiltakozókat. Eközben a Washington Post értesülései szerint igazságügyminisztere, William Barr arra utasította a szövetségi büntetés végrehajtást, hogy Miamiba és Washingtonba is küldjenek oszlató-brigádokat.Gyújtogattak a Fehér Ház környékén, könnygázzal oszlattak az amerikai fővárosban
Gyújtogattak a Fehér Ház környékén, könnygázzal oszlatták a tömeget az amerikai fővárosban hétfőre virradóra.Afroamerikai polgármesterek az erőszak helyett építő jellegű lépéseket sürgetnek Floyd halála után
Afroamerikai polgármesterek vasárnapi nyilatkozataikban az erőszak helyett építő jellegű lépéseket sürgettek a George Floyd halála után kirobbant megmozdulások kapcsán.Trump terrorszervezetnek nyilvánította az Antifát
A Twitteren jelentette be Donald Trump, hogy az USA terrorszervezetnek fogja minősíteni az antifa mozgalmat. Hasonló tweetet már tavaly is megfogalmazott az elnök, akkor azonban végül nem követte intézkedés a bejelentést. Most azonban az Egyesült Államok forrong, a szélsőbaloldali Antifa mozgalom pedig látványosan fűti az indulatokat.Mike Pompeo szerint Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra
Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.Trump: nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben
"Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben" - jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával. Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.Ajánljuk még

















