donald trump
Trump: óriási előrehaladást értünk el a terápiában
Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában- jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este. Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.Trump a koronavírusról: már látjuk a fényt az alagút végén
Már látjuk a fényt az alagút végén – hangoztatta az amerikai elnök a Fehér Házban vasárnap este, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító munkacsoport szokásos sajtókonferenciáján. Donald Trump derűlátóan nyilatkozott, leszögezve, hogy New Yorkban a halálozás csökkenő tendenciája jó jel lehet.Trump: ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszkot gyártanak
Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.Trump leváltotta az ellene lefolytatott impeachment-eljárás kulcsfiguráját
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy leváltotta Michael Atkinsont, a hazai hírszerző közösség ellenőrzési főigazgatóját, akinek elsőként jelentette egy meg nem nevezett hírszerző, hogy az elnök "zavarba ejtő" beszélgetést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, és ezután Atkinson foglalkozott az alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz (impeachment) vezető üggyel.Fehér Ház: Donald Trump újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív
Donald Trump amerikai elnök újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív – tudatta csütörtökön este kiadott közleményében a Fehér Ház. A közlemény szerint az amerikai elnök egészséges és tünetmentes.Donald Trump hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására
Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében. A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök csütörtökön délután írta alá az újabb rendeletet, amelynek értelmében kötelezően lélegeztetőgépeket kell gyártania a General Electric, a Hill-Rom Holdings, a Medtronic, a ResMed, a Philips és a Vyaire Medical cégeknek. Ezek a vállalatok eddig is gyártottak egészségügyi berendezéseket, köztük lélegeztetőket is.Fertőzöttek millióira és akár kétszázezer halottra számítanak az amerikai járványügyi szakemberek
Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a kétszázezret is elérheti az Egyesült Államokban – figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában. Nem túl meglepő módon demokrata politikusok Donald Trumpot okolják a járvány terjedéséért, miközben hevesen tiltakoznak az elnök által felvetett szigorú, a védekezést szolgáló intézkedések ellen.Megérkezett New Yorkba a járvány elleni orosz segélyszállítmány
Megérkezett szerda este New Yorkba az az orosz teherrepülőgép, amely maszkokat és egyéb orvosi felszereléseket vitt segítségül az amerikai világvárosba a koronavírus-járvány elleni harchoz – adta hírül az orosz ENSZ-képviselet. Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő nem sokkal később közleményben tudatta, hogy a szállítmányt az Egyesült Államok nem segélyként kapta, hanem megvásárolta Oroszországtól.Ajánljuk még
















