Pesti Srácok

Független vizsgálatot sürget az ausztrál külügyminiszter a járvány kínai kitöréséről

Független vizsgálatot sürget az ausztrál külügyminiszter a járvány kínai kitöréséről

Független és átlátható vizsgálatot sürgetett az ausztrál külügyminiszter vasárnap, Kínának az új típusú koronavírus-járványra adott lépéseivel kapcsolatban, és bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is.

Marise Payne az ABC ausztrál televíziós társaságnak adott interjújában kiemelte: Canberra elsősorban arról szeretne hiteles információkat, hogyan kezelte Peking a vírust a közép-kínai Vuhanban, ahol a kór először jelent meg decemberben.


A politikus hangsúlyozta, hosszútávon bízik Pekingben, ám fontosnak tartja, hogy ebben az ügyben a két ország együtt tudjon működni. Hozzátette, hogy kormánya osztja Donald Trump amerikai elnök kétségeit a WHO-nak a járványra adott válaszával kapcsolatban. Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter eközben emlékeztetett arra, hogy Ausztráliának azért sikerült végül ellenőrzése alá vonni a járványt, mert - a WHO ajánlása ellenére - február 1-én lezárta határait a Kínából érkezők előtt. Hunt hozzátette, hogy ezért a lépésért egyebek közt a WHO is bírálta Canberrát.

PestiSracok facebook image

Ausztráliában jelenleg 6600 regisztrált koronavírus-fertőzött van, a Covid-19 betegségbe pedig 70-en haltak bele.

Elemzők Payne nyilatkozata kapcsán emlékeztettek azonban arra is, hogy Kína Ausztrália legfontosabb kereskedelmi partnere. Trump kedden Washingtonban jelentette be, hogy leállítja a WHO-nak nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra. Az elnök szerint, a WHO "elősegítette a Kína által adott félrevezető tájékoztatást a vírusról". Az elnök Kínával kapcsolatban vasárnap azt mondta, amennyiben kiderülne, hogy Peking szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám, arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken a Fox televíziónak adott nyilatkozatában szintén úgy vélte, Kínának és a WHO-nak megvoltak az adatai a járványról, ám ezeket nem hozta a nemzetközi közösség tudomására. Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban, majd innen terjedt át Kína más térségeire és a világ többi részére.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Vu Hong

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.