donald trump
Apollo 50 – Fél évszázada tette meg az ember az első lépéseit a Holdon
Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére. Az emberiség az Apollo-program lezárása óta nem tudta megismételni az emberekkel végrehajtott űrrepülések akkori sikereit, az Egyesült Államokat és Oroszországot manapság pedig legfeljebb a feltörekvő hatalmak, Kína és India hasonló ambíciói motiválják az újabb, a Holdra vezető expedícióra, ám eddig jobbára csak a szavak szintjén. Az Apollo 11, majd az azt követő vállalkozások mögött több ezer vállalat, több százezer ember sok évnyi megfeszített munkája áll, a legtöbben azonban csak az asztronautákra emlékeznek. Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins az emberiség eddigi legnagyobb kalandjában vehettek részt, és ez akkor is így van, ha az őket követő öt sikeres Apollo-misszió lényegesen több tudományos eredményt tudott felmutatni.Lezárult a vizsgálat Donald Trump kampányfinanszírozása ügyében
Lezárták a vizsgálatot Donald Trump kampányfinanszírozásának ügyében - jelentette be a szövetségi ügyészi hivatal New Yorkban.Elsöprő többséggel szavazták le a Donald Trump felmentését javasló beadványt
Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel leszavazta a Donald Trump felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását javasló beadványt. A javaslatot kedden este Al Green texasi demokrata párti képviselő terjesztette elő, de a törvényhozók szerda este 332:95 arányban elutasították.Egymást támadják a demokraták – Zűrzavar a baloldalon Donald Trump "Twitter-botrányát" követően
Zűrzavar uralkodott el a Donald Trump megjegyzéseit elítélő demokraták körében - majd az egész képviselőházban - kedden, amikor szavaztak a Donald Trump Twitteren közzétett megjegyzéseit elítélő határozatról. Elemzők szerint Trump durva stílusa akár politikai számításból is fakadhat.Az amerikai képviselőház Trump Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el
Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este. A határozatot a demokrata többségű képviselőház hangos szócsatákkal tűzdelt vita után fogadta el 240:187 arányban. A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben Trump a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, el is mehetnek, akár abba az országba, ahonnan jöttek.Trump rendeletet írt alá arról, hogy a kormányzati hivataloknak amerikai árukat kell vásárolniuk
Donald Trump amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá arról, hogy a kormányzati hivataloknak és ügynökségeknek a beszerzéseiknél növekvő mértékben kell amerikai árukat vásárolniuk.Atomprogramjának fejlesztésével fenyegetőzik Irán
Amennyiben az európai országok nem teljesítik a Teheránnal kötött nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségeiket, atomprogramjával Irán vissza fog térni a megállapodás előtti, 2015-ös helyzethez - közölte hétfőn Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az IRNA állami hírügynökség jelentése szerint.Szakértő: Szimbolikus jelentőségű az Amerikában kezdődött razzia
Szimbolikus jelentőségűek, az Egyesült Államok 12 millió illegális bevándorlójából mindössze kétezret érintenek a nagyvárosokban vasárnap kezdődött razziák - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.Össztűz alá került Donald Trump a demokrata párti képviselőknek címzett Twitter-bejegyzése miatt
Össztűz alá került Donald Trump amerikai elnök demokrata párti képviselőknek címzett Twitter-bejegyzése miatt, amelyben felvetette, hogy egyes képviselőknek, akik bírálják az amerikai kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak.Ajánljuk még















