donald trump
Putyin kész találkozni Trumppal, ha hivatalos meghívást kap
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész találkozni Donald Trump amerikai államfővel, ha hivatalos meghívást kap - tudatta kedd éjjel Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója azt követően, hogy Putyin Szocsiban tárgyalt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel.Magyar Nemzet: Orbán erős szövetségest szerzett Trump személyében
Orbán Viktor miniszterelnök nagyon erős szövetségest szerzett Donald Trump amerikai elnök személyében - mondták politológusok a Magyar Nemzetnek a két politikus hétfői találkozójával kapcsolatban.Együtt bukott Orbán és Trump? – Jeszenszky Zsolttal értékeltünk
Miért találkozik Trump a nacionalista, szélsőjobboldali magyar miniszterelnökkel, aki elől Bush és Obama kitért? Ilyesmi felvetéseket fogalmazott meg az amerikai liberális sajtó, amely egyúttal szinte kizárólagosan az amerikai fősodratú sajtót is jelenti. A magyarországi liberálisok ennél jóval szélesebb mezsgyét jártak be, hiszen előbb azt magyarázták, hogy az amerikai elnök nem fogadja Orbán Viktort, aztán viszont azt kellett megmagyarázniuk, hogy miért fogadta, és Orbán miért maradt ennek ellenére elszigetelődött és sikertelen. Jeszenszky Zsolttal, az amerikai közéletet jól ismerő publicistával próbáltuk tisztába tenni a dolgokat.Orbán Viktor miatt hisztiznek az emberi jogi aktivisták, a kritikákat visszautasítja a Fehér Ház
Visszautasítják a Fehér Házban azokat a kongresszusi tagoktól és emberi jogi aktivistáktól érkező kritikákat, melyek szerint Donald Trump szalonképessé tett egy autoriter vezetőt, amikor fogadta Orbán Viktort – írja a Yahoo News portálra hivatkozva a 24.hu. A cikkben megszólalt Steve Bannon, Donald Trump egykori főstratégája is, aki úgy véli, hogy erős üzenet az EP-választás előtt Orbán vendégül látása a Fehér Házban.Kim Dzsong Un és holokauszt-revizionizmus - Teljesen bezsongott a nyugati sajtó Orbán és Trump találkozójától
Igencsak izgalmas cikkek jelentek meg a tegnap a haladó nyugati sajtóban. Úgy tűnik, nemcsak a magyar baloldal izzad vért azért, hogy degradálja a találkozó jelentőségét, illetve a lehető legrosszabb színben tüntesse fel az “illiberális vezetők” kézfogását. Olyan médium is van, amely odáig merészkedett, hogy magyarországi holokauszt-revizionizmusról cikkezett; mások úgy vélik, azért volt sikeres a találkozó, mert Trump szerelmes a diktátorokba. Az is kiderült, hogy Orbán Viktor nem a Kim Dzsong Un-féle rakétákkal parádézós diktátor, hanem olyan, aki aljas módon, alulról kúszik fel és veszi át a hatalmat.Sikerült megerősíteni minden tekintetben Magyarország és az Egyesült Államok stratégiai szövetségét
Sikerült megerősíteni minden tekintetben Magyarország és az Egyesült Államok stratégiai szövetségét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután hazatért Washingtonból, ahol előző nap Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt.Orbán: Trump erős, célratörő vezető (Videóval)
Erős, célratörő vezetőnek nevezte az amerikai elnököt Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalára kedden feltöltött videójában.Századvég: Orbán és Trump találkozója azt jelzi, hogy a magyar miniszterelnök meghatározó vezető Európában
A magyar és az amerikai elnök találkozója azt jelzi, hogy Orbán Viktor meghatározó vezető az Európai Unióban - mondta Halkó Petra, a Századvég nemzetközi elemzője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.Trump szerint Európának azért vannak problémái, mert nem azt teszi, amit Orbán - Nézze meg az Orbán-Trump sajtótájékoztatót!
Orbán Viktor kemény ember, de nagyon tisztelt politikus és jót tett a magyarokkal, Európának pedig azért vannak problémái, mert nem azt teszi, mint Orbán - jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón. A magyar kormányfő kérdésre elárulta: "Magyarországon a magyar emberek felhatalmazásából, a magyar emberek érdekében dolgozunk, ez az alapvetése a magyar kormányzatnak". Nézze meg Orbán Viktor és Donald Trump közös sajtótájékoztatóját!Ajánljuk még

















