donald trump
Szijjártó Péter: Donald Trump jelenti a béke reményét a világ számára
Az amerikai elnökválasztási verseny friss fejleményei ellenére is az a legfontosabb, hogy a Republikánus Párt színeiben Donald Trump indul, aki a béke reményét jelenti a világ számára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Magyar Péter pont úgy vélekedik a Donald Trump elleni merényletről, ahogy vártuk tőle
Az Európai Parlament arról szavazott, hogy kiadjanak-e egy közös, európai nyilatkozatot, amelyben elítélik a Trump elleni merényletet. Alapvetően ez egy egyszerű kérdés, az EP-ben azonban meglepő eredmény született. Eközben Magyarország szavazati jogának megvonását követelik a demokrácia felkent papjai Brüsszelben, amiért Orbán Viktor béketárgyalások kezdeményezéséről tárgyalt Putyinnal és Zelenszkijjel, de Brüsszelnek Elon Musk is szúrja a szemét, ezért titokban megzsarolták a Tesla és az X (Twitter) milliárdos tulajdonosát.A Nyugatot hidegen hagyja a békevágy – Gulyás Áron a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Gulyás Áron, a PestiSrácok.hu szerkesztő-riportere volt. A srácok a Donald Trump merénylete körüli politikai-társadalmi helyzetet, valamint Orbán Viktor békemissziójának EU-n belüli visszhangjait vették górcső alá.Trump szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta a merényletkísérlet utáni első választási gyűlését
Szigorított biztonsági intézkedések közepette tartotta Donald Trump választási gyűlését szombaton Michigan államban, az elsőt az után, hogy egy héttel korábban merényletkísérletet hajtottak végre ellene.Újabb részletek derültek ki Trump merénylőjéről - Nem az exelnök lehetett az egyetlen célpontja
A szövetségi nyomozók összeállítottak egy korai portét a Donald Trump elleni merénylőről. Az ügyben rengeteg nyitott kérdés maradt, de az eddigi információk alapján úgy látják, hogy Thomas Matthew Crooks nem politikai meggyőződésből nyitott tüzet az amerikai elnökjelöltre - írja az Index.Megszólalt a covidos Biden, nem úgy tűnik, mintha szándékában állna visszalépni
Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint péntek este közölte, hogy mikor folytatja kampánykörútját. A vezető később az X-en fejtette ki a véleményét Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtök esti beszédéről, amelyet a republikánusok jelölőgyűlésén mondott. A demokraták elnökjelöltjét nemrég koronavírussal diagnosztizálták. Betegsége miatt jelenleg is tengerparti otthonában lábadozik - írja az Index.Tűzoltóautók sorfala mellett kísérték utolsó útjára a Trump elleni merénylet során életét vesztő korábbi tűzoltóparancsnokot
Tűzoltóautók sorfala mellett kísérték utolsó útjára pénteken Corey Comperatore-t, a Donald Trump elleni merényletben életét vesztő egykori tűzoltóparancsnokot Pennsylvania állambeli szülőhelyén.Trump és Zelenszkij a háború lezárásának lehetőségéről is egyeztetett egymással
Az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről is beszélt telefonon Donald Trump republikánus elnökjelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.Túléli-e a hétvégét elnökjelöltként Biden?
És elnökként? Kevés szórakoztatóbb dolog van, mint a világ egyik szuperhatalmában tomboló vezetési válságon gúnyolódni és jósolgatni, hogy mi jöhet még. Mást persze nem is tehetünk, bármennyire a mi bőrünkre is megy, hogy hátradőlünk és élvezzük a bulit. Ugyanis balszerencsénkre annak a birodalomnak az elitje szórakozik magával, az országával és a világgal, amelynek peremvidékén mi is lakunk.Ajánljuk még

















