donald trump
Kocsis Máté: minden eszközzel fel kell lépni az életellenes uszítások és utalások ellen
Haladéktalanul és minden eszközzel fel kell lépni az életellenes uszítások és utalások minden formája ellen - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Facebook-oldalán.„Harc, harc!” – Végveszélyben a normalitás, az utolsó utáni pillanatban járunk!
Amint arról folyamatosan frissülő anyagunkban portálunkon is olvashattak, merényletet hajtottak végre Donald Trump ellen. Az elképesztő eset – amely egy amerikai viszonylatban kisvárosnak számító településen zajló kampányeseményen következett be – ismét, immáron sokadjára világít rá arra, hogy minden korábbinál veszélyesebb korszak köszönthet ránk. Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött, amely már több mint száz éve rendre hadat üzent és üzen az egyetemes értékeknek és azok képviselőinek.Biden belbiztonsági minisztere megtagadta a Trumpék által kért fokozott védelmet a merénylet előtt
Az amerikai Képviselőház Belbiztonsági Bizottsága vizsgálatot tervez indítani azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Mayorkas belbiztonsági miniszter többször is elutasította az erősebb titkosszolgálati védelmet Donald Trump számára.GEOrgPOLITIKA – A támadás kronológiája és a bevetett fegyverek típusa
Trump volt amerikai elnök és várhatóan jövendőbeli amerikai elnök kis híján áldozatul esett egy lőfegyveres támadásnak. A merényletet nem sokkal a republikánus elnökjelölő konvenció előtt hajtották végre. Mi történt és mi a jelenlegi helyzet? Trump a fülén sérült meg. A feltételezett merénylő és egy néző meghalt. Az események összefoglalása.Nem is volt itt semmiféle merénylet – Beindult az újmúlt írás a Facebookon
Van annak valami diszkrét bája, hogy a Facebook eldöntötte: ők szabják meg, mi a valóság. Nem először vagyunk letiltás áldozatai, de ilyen gyorsan még nem "zukkoltak" minket egy egyszerű idézet miatt. És ma állandóan ez történik velünk.Merénylettörténet: legutóbb Bush elnököt akarták megölni 2005-ben Tbilisziben, Reagan elnököt 43 éve lőtték meg Washingtonban (videó)
A hetedik elleni irányuló merényletet is túlélte Donald Trump, akire helyi idő szerint szombaton délután egy pennsylvaniai kampánygyűlésen többször is rálőtt a 20 éves helybéli Thomas Matthew Crooks AR-15-ös gépkarabélyból. Trump jobb fülcimpájának felső részét roncsolta az egyik lövedék, a közönség soraiban egy férfi meghalt, kettő súlyosan megsérült a további lövések következtében. A katonai ruházatban lévő Crooks-ot fejbe lőtte egy mesterlövész. Korábban már négy amerikai elnök halt meg merénylet következtében. Sikertelen és csak félig "sikeres" merényletekből is rengeteg van. Legutóbb Bush elnököt Tbilisziben akarták megölni 2005-ben kézigránáttal, ám az nem robbant fel. Reagan elnököt 43 éve lőtte meg Hinckley, akit 2016-ban kiengedtek.Megszólalt Trump a merénylet után: Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz győzedelmeskedjen!
Soha korábban nem volt annyira fontos, mint most, hogy egységesek, erősek és elszántak maradjunk, és amerikaiként megmutassuk valódi jellemünket – írta Donald Trump vasárnap a Truth Social nevű közösségi oldalon pár órával az ellene elkövetett merénylet után.A Kreml is reagált a Trump elleni merényletre
Oroszország elítéli az erőszak minden megnyilvánulását a politikai harc során - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára a Donald Trump volt amerikai államfő és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen elkövetett merénylettel összefüggésben.A neokommunista amerikai média sokkal előbb meghúzta a ravaszt, mint a merénylő
A New Republic a napokban Hitlerként ábrázolta Donald Trumpot és fasiszta diktatúráról írt. Nancy Pelosi pedig nemrég kijelentette, hogy Trump nem lehet elnök, ezért meg kell állítani. És ez csak két konkrét példa a sok közül, mindannyian tudjuk, hogy hónapok, sőt, évek óta az USA-ra leselkedő legnagyobb náci veszélyként emlegeti a baloldali média a volt elnököt. A céljuk az emberek felhergelése volt, és az, hogy az emberek féljenek Trumptól. Sikerült, legalábbis részben, ugyanis a WOKE neokomcsikat, és a zavart fiatalokat valóban sikerült agymosni. De a legundorítóbb talán, hogy ezek után úgy csinálnak, mintha meg lennének lepődve, miközben valójában ők tehetnek róla. Ők: a balos média és a demokraták. Biztonsággal kijelenthetjük, a neokommunista amerikai média sokkal előbb meghúzta a ravaszt, mint a merénylő. A Trump ellen folytatott kétségbeesett vergődésük pedig sehogy máshogy nem végződhetett. Ez a “baloldali független” újságírás és a demokrata hergelés hatása az emberekre, akik közül sokan épp az interneten sajnálják könnyek között, hogy nem találta el “jól” Trumpot a merénylő.Ajánljuk még
















