donald tusk
A lengyel köztelevízió új baloldali vezetéséről kiderült, hogy valahogy mindannyian kapcsolódnak Soros szervezeteihez
A lengyel köztelevízió puccsszerűen pozícióba juttatott új vezetésébe régi balliberális szereplők kerültek. Tomasz Sygut, a köztévé igazgatótanácsi elnöke a közösségi médiában nem is nagyon titkolja elfogultságát. Sygut, és régi társa, Marek Czyz karrierje több ponton is kapcsolódott a Lengyelországban is befolyásos Soros-világhoz.Uszonyfejű kiborg Berlinben, LMBTQ-zászló a lengyel közmédiában – Ezt jelenti az európai progresszió
Amikor olyan hírekkel találkozunk, hogy valaki háziállatnak vagy éppen kíborgnak képzeli magát, lassan már fel sem kapjuk a fejünket. Hajlamosak vagyunk azonban úgy gondolni, hogy ezek az esetek kizárólag a nálunk szerencsésebb történelmű országok kissé elkényeztetett lakóinak hóbortjai, és minket soha nem fog elérni ez a fajta őrület. Azonban a lengyel kormányváltás tökéletes példája annak, hogy egy baloldali győzelem esetén még a talpraesettebb nemzetek sem tudják megvédeni magukat a "progresszív" lobbitól.A lengyel legfelsőbb bíróság érvénytelennek találta a volt belügyminiszter megfosztását a képviselői mandátumtól
Érvénytelennek minősítette pénteken a lengyel legfelsőbb bíróság illetékes kamarája azt a decemberi döntést, amellyel Szymon Holownia, a szejm új elnöke megfosztotta képviselői mandátumától Mariusz Kaminski volt belügyminisztert.Nem újdonság, ami Lengyelországban történik Tusk uralma alatt, hiszen jól bevált Soros-receptről árulkodik
Amióta Donald Tusk vette át Lengyelország vezetését, sorra sérti a törvényeket és megszólalásig hasonló módszereket használ a korábbi hatalom eszközeinek tönkretételére, mint amit itthon, mi is tapasztaltunk. A blog említi a közmédia elfoglalását, a baloldalnak tetsző emberek pozícióba helyezését és az igazságszolgáltatás saját szájíz szerinti "reformálását". Mindeközben az unió jogállamiságért aggódó fele hallgat és néz ki a fejéből.Előrehozott választás is jöhet a lengyel közmédia ügye miatt
Miután Andrzej Duda köztársasági elnök megvétózta a Donald Tusk vezette kormány költségvetéssel kapcsolatos törvényét, érdekes helyzet állt elő a lengyel közmédiával kapcsolatosan, az ugyanis így költségvetés nélkül maradna– számolt be az Index. Hasonlót az elmúlt években az Egyesült Államokban láthattunk, amely Ukrajna támogatása miatt többször volt percekre a működésképtelenségtől, mivel a képviselők nem tudtak megállapodni a költségvetés módosításáról. Márpedig egy normális jogállam nem működhet elfogadott költségvetés nélkül. Kíváncsian várjuk, milyen megoldást talál erre a Donald Tusk vezette kormány, ami néhány hét alatt válságba került.A lengyel kulturális miniszter felszámolási eljárást indított a közmédia ellen
A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter úgy döntött, hogy felszámolási eljárást indít a közszolgálati média ellen – ezt maga Bartlomiej Sienkiewicz jelentette be szerdán X közösségi felületén.Visszafogottan szólva, a 2023-as év "igen mozgalmas" volt – Szavazzon az elmúlt év legjobb külpolitikai cikkére!
Ha nagyon visszafogottak akarunk lenni, azt mondanánk, hogy a 2023-as év "igen mozgalmas" volt. Valójában viszont nagyon ritkán látunk olyat, hogy viszonylag biztosnak vett dolgok ennyire gyorsan változzanak meg a szemünk láttára. Már az év elején világossá vált, hogy az ukrán-orosz konfliktusnak nem lesz vége, és meglepetéseket is tartogat, majd nem sokkal később rá kellett döbbennünk, hogy ugyanaz a háttérhatalom, aminek érdekében áll fenntartani ezt a háborút attól sem riad vissza, hogy a politikai ellenfeleit, egy volt amerikai elnököt bebörtönözzön. Kiderült az is, hogy Brüsszelnél korruptabb társaság a világon nincs, de a zsidó-keresztény kultúrát sem érte nagyon régen olyan vérszomjas támadás, mint idén a Hamász által. De érdemes lesz még a jövőben emlékezni arra is, amikor Donald Tusk és társai kommunista módszerekkel, verőemberekkel foglalták el a lengyel köztévét... Ja, és itt van még a legendás EU-csúcs is, ahol az egész világ Magyarországra figyelt. Összeírtunk néhány olyan eseményt, amik nemsokára a történelemkönyvek oldalain lesznek olvashatókMég a liberális jogvédők szerint is "aggasztó" Tusk médiaháborúja
Donald Tusk és kormánya mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, a balliberális oldalon a nem ismerik a demokrácia fogalmát, mindezt olyan szintre fejlesztette, hogy már tragikomikus módon próbálja vasmarkába vonni a teljes lengyel sajtót. A bohózat legfrissebb eleme, hogy a köztévé két, egymást el nem ismerő felügyelőbizottsága két elnököt választott a média élére. Mindez már olyan szinten kiakasztó mindenki számára, aki legalább egy kicsit is komolyan veszi a sajtószabadság intézményét, hogy a lengyel Helsinki Emberi Jogi Alapítvány is megüzente a kormányfőnek, hogy ez már sok.A lengyel elnök megvétózta Tusk költségvetés-módosítási tervét a közszolgálati média szétverése miatt
Andrzej Duda lengyel államfő szombaton bejelentette, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát érintő intézkedései miatt.Ajánljuk még
















