donald tusk
Donald Tusk fia Lengyelország legnagyobb csalási botrányában vehetett részt
Lengyelországban sokaknak ismerős lehet az Amber Gold csalási botrány, amely a piramisjáték-szisztéma alapján működött és főként időseket csaptak be vele. Az ügyet tovább súlyosbította, hogy az akkori miniszterelnök, Donald Tusk a csalás megállítása érdekében nem tett semmi. Majd kiderült, hogy épp abban a cégben dolgozott tanácsadóként a fia, amelynek fő befektetője a visszaélések elkövetője.Ma a lengyeleknek, holnap nekünk!
Lengyelországban úgy tűnik, hogy eljött a vörös terror időszaka, amikor a Tusk által megalakított többpárti cselédkormány komoly politikai tisztogatásokba kezdett. Bár korántsem nevezhető túl kövérnek az a többség, amivel kormányt alakíthattak, mégis vették a bátorságot arra, hogy már volt minisztereket vitessenek el a rendőrséggel és erőszakosan átvegyék a köztelevíziót. Ne legyenek kétségeink: ha a baloldal győzött volna a választáson, ugyanez várt volna Magyarországra is.Lengyelország nem biztonságos – Így látják Tusk diktatúráját az ellenzéki nagygyűlés résztvevői (Videó!)
A Szejm előtti beszédekkel kezdődött és a miniszterelnöki hivatalnál végződött a lengyel ellenzék nagygyűlése, amely egyfajta demonstráció volt Donald Tusk diktatórikus hatalomátvétele ellen. A megmozdulást megelőzően minden konzervatív közszereplő, de maguk a tüntetők és a békés ellenállás fontosságát hangoztatták, a demonstráció ennek megfelelően atrocitásoktól mentes volt. És volt még valami, amivel nem találkozhattunk a tüntetők soraiban: külföldi álcivil aktivistákkal. Tusk egyébként látványos sebességgel lett látványosan népszerűtlen: a lengyelek szerint toxikus ember, aki Lengyelország leépítésén dolgozik, korrupt, de legfőképp külföldi érdekeket képvisel. Megoszlanak a vélemények, hogy ezek orosz, vagy német érdekek-e.Az éhes farkasként támadó kommunisták és a lengyel nép – A délután folyamán élőben, a helyszínről követjük majd az eseményeket (Videó)
Miután a Tusk-kormány rövid regnálása alatt átlépett minden normát, szétverte a lengyel alkotmányos kereteket és koncepciós eljárásokban hurcolt meg ellenzéki politikusokat, a lengyel nép felébredt rövid álmából és egy grandiózusnak ígérkező nagygyűléssel tiltakozik a Szejm épülete előtt a jogállam leépítése ellen. A rendőrség már délelőtt lezárta a lengyel közmédia belvárosi épületét, amely egyben a demonstráció végállomása is. A PestiSrácok.hu élő videós bejelentkezésekkel és frissülő tudósítással jelentkezik a helyszínről, amelyeket weboldalunkon, illetve a PS Tv Facebook-oldalán követhetnek.CÖF–CÖKA: az új Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához
A Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához – mondta Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke a mai rendkívüli sajtótájékoztatón a Bem József téren, kiemelve, hogy a szervezetük lélekben ott lesz a holnapi lengyelországi nagygyűlésen. Fricz Tamás politológus rávilágított: a lengyel helyzet jól mutatja, hogy a baloldal fenyegetését komolyan kell venni, hiszen ha kell, törvénytelenül, de végrehajtják terveiket. Ifj. Lomnici Zoltán pedig a 2006-os események és a Tusk-féle erőszakos cselekedetek közötti párhuzamról beszélt, kiemelve: ezzel Tusk azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani.Lengyel elnök: Kamiński és Wąsik személyében becsületes embereket börtönöztek be az államfői kegyelem ellenére, jogi, fizikai és médiabrutalitást alkalmazva
Hatályos és a lengyel alkotmánynak megfelel a Mariusz Kamińskinak és Maciej Wąsiknak adott kegyelem, és a bebörtönzött ellenzéki politikusok képviselői mandátuma is érvényes – jelentette ki Andrzej Duda szerdai sajtókonferenciáján.Közel tíz éves ügy miatt tartóztatták le Mariusz Kamińskit
Lengyelországban éppen érvényesül a jogállam, ami a jelek szerint a sajtó megszállását és ellenzéki politikusok letartóztatását jelenti. Mariusz Kamiński letartóztatása, és annak módja egyértelműen politikai támadás, az okát jól ismerjük: Tusk és szívárványkoalíciója, ha tehetné, a PiS minden tagját rácsok mögé juttatná. De mi a helyzet az ürüggyel? Lapozzunk most egy kicsit vissza az időben, és vegyük elé azt a közel tíz éves ügyet, amiért elítélték a volt lengyel belügyminisztert, és amiért korábban már kegyelmet is kapott.Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?
Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.Brutális politikai tisztogatás és tömegtüntetések Lengyelországban
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.Ajánljuk még

















