donald tusk
A "nyugat" egységesen hosszabítja meg az Oroszország ellen érvényben lévő szankciókat
Az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tett eleget az ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodásban szereplő feltételeknek.Juncker a G7-csúcson: Hidakat kell építeni, nem pedig falakat
Mivel a világ országai egyre gyakrabban szembesülnek a békére és biztonságra veszélyt jelentő stratégiai globális problémákkal, fenn kell tartani az egységet a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme érdekében - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a szicíliai Taorminában, a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport kétnapos csúcstalálkozóján elmondott köszöntőjében pénteken."Vannak aláírások, amelyek nem halványulnak el"
Az Európai Unió egységének megőrzését és az integráció folytatását sürgették, továbbá a nemzetközi kihívások, így a migránsválság együttes kezelését sürgették az uniós központi intézmények vezetői a Rómában szombaton tartott ünnepi csúcstalálkozón.Donald Tusk rendkívüli csúcstalálkozóra hívta az EU-ban maradó huszonhét tagállam vezetőit
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak április 29-én az Európai Unióban maradó tagállamok vezetői, hogy a brit kiválási tárgyalások előkészítéséről egyeztessenek - jelentette be kedden Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.Varsó keményen fog játszani az EU-val Tusk megválasztása után
Lengyelország mostantól obstruálni fogja az Európai Unió munkáját, és "kemény játékot" fog játszani Brüsszelben, miután az unió Varsó toltakozása ellenére újraválasztotta Donald Tusk volt lengyel kormányfőt az Európai Tanács élére - közölte a lengyel külügyminiszter.Ajánljuk még

















