Pesti Srácok

donáth anna

Bejött az igazmondó plakátkampány a Momentumnak: azért az V. kerületnek kell támogatnia a karácsonyi vásárt, mert a főváros erre sem képes (Videó)

SZSzakolczai Zsófi Magyar ugar 2022 november 9.
„Itt az ideje, hogy kimondjuk az igazságot! Donáth Anna az ország egyik legnépszerűbb politikusa” – a Momentum elnökségi tagjai, Gelencsér Ferenc és Kerpel-Fronius Gábor nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki a párt legnépszerűbb politikusa. Ezen okok mentén úgy gondolták, hogy az éppen otthon babázó EP-képviselő Donáth Anna politikusi nagyságának plakátkiállítással adóznak Budapest forgalmas közterein. De ha ez még nem lenne elég, akkor a kormány „hazugságairól” is lerántják a leplet és elmondják „a teljes igazságot” – bármi is az, hiszen ez végül nem derült ki. A sorozat egyik első állomásán, a Széll Kálmán téren csodálhattuk meg az informatív táblákat Donáth Anna „igazmondásaival”, egy nagy érdeklődésre számot tartónak nem nevezhetőátadó sajtótájékoztató keretei közt. Kíváncsiak voltunk, hol tart Gelencsér Ferenc a Reklámszövetséggel való konzultációban, hiszen ha az ember plakátkampányba kezd, nem árt tudni mi a helyzet az aktuális reklámetikai szabályokkal. A főpolgármester-helyettes Kerpel-Fronius Gábor pedig megnyugtatott bennünket, hogy idén is lesz karácsony (az is, amelyiknek a gyerekek örülnek, nemcsak a magas – a szerk.) és ennek örömére megrendezik a hagyományos Vörösmarty téri vásárt is, mert a fővárossal szemben az V. kerület képes támogatni azt. Végül pedig arra is fény derült, hogy miért érdemli meg a szemétkáoszból menekülő budapesti közműholding-vezérigazgató, Mártha Imre a floridai luxusutat.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.