donáth anna
Kilakoltatás: Az ellenzék és kapcsolt részei olyan törvényjavaslatot találtak ki, ami már évek óta hatályos (PS-videó)
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok képviselői és „A Város Mindenkié” (AVM) csoport annak érdekében, hogy a parlament még az április 30-án lejáró téli kilakoltatási moratórium vége előtt egy rendkívüli ülésen tűzze napirendre az AVM által kidolgozott törvényjavaslatot, amely megtiltaná a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. A törvény egyébként eddig sem adott lehetőséget arra, hogy kisgyermekek az utcára kerülhessenek, hiszen az ilyen helyzetben levő kiskorúak elhelyezése kötelező. Az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzatok kötelező feladata a „hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”; a gyermekvédelmi törvény – húsz éve – egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”, ezt pedig a végrehajtónak és/vagy az önkormányzatnak is figyelembe kell vennie. A javaslat bejelentését követően Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy eddig miért nem szavazták meg a kormány egyetlen javaslatát sem a devizahiteles családok megsegítésére, és most miért tartja fontosnak mégis, hogy az AVM - egyébként Soros-pénzből is gazdálkodó szervezet - javaslatát támogassák. Videónkból az is kiderül, hogy Csárdi Antal nem tud arról, hogy a Jobbik zsidókat listázott volna, és pártja szerint miért fontos az összefogás Sneiderék pártjával.A teljesen felesleges viták világnapja
Miközben az Európai Parlament szánalmasan üres üléstermében a nemzeti demokratikus ellenállás (maligán)fokozódott Szanyi Tiborban, addig itthon a vicces nevű Tabumentes Országmentés Csoport szervezésében az Ellátókertben mérkőzött Lánczi Tamás és Hollik István a mindig dühös Tordai Bencével és a mindig lelkes Donáth Annával a forradalomnak kikiáltott elmúltkéthónapról, meg úgy általában arról, hogy miért nem élünk úgy, mint a fejlett nyugaton, és hogy relatív elmaradottságunk mögött a kormány gazembersége, vagy esetleg a nyilvánvaló történelmi tények állnak-e.Ajánljuk még










