donáth anna
Ez már nagyon kínos: Donáth Anna újabb videót tett közzé, amivel sikerült ismét lejáratnia magát
Úgy tűnik, Donáth Annának komoly problémát okoz a tényszerű tájékoztatás, sőt, ha úgy adódik, szemrebbenés nélkül csúsztat vagy hazudik nyilvános fórumokon is. A "Momentum kamukirálynője" a múlt heti csúfos lelepleződését követően sem gondolkodott el azon, talán illene távoznia a közéletből – holott erre Varga Judit igazságügyi miniszter is felszólította –, sőt, újabb videót tett közzé, amiben az Állami Számvevőszékkel kapcsolatban sikerült elferdítenie a valóságot.Varga Judit szerint elfogadhatatlan, hogy a Momentum még nem kért bocsánatot a magyar emberektől
Az igazságügyi miniszter szerint Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő újabb kiszivárgott mondatai talán még a korábbi részleteknél is súlyosabb ellenzéki hazugságokról rántják le a leplet. A miniszter szerint mialatt tavasszal a kormány a magyar emberekkel közösen azért dolgozott, hogy minél kevesebb honfitársunk élete kerüljön veszélybe, addig az ellenzéki pártok soha nem látott erősségű, álhírekre épülő támadássorozatot indítottak Magyarország ellen – írta az igazságügyi miniszter hivatalos Facebook-oldalán hétfőn.Szeptemberben vitázott vele, most lemondásra szólította fel Donáth Annát az igazságügyi miniszter (videó)
Távozásra szólította fel a közéletből Donáth Annát az igazságügyi miniszter a Hír TV szombati adásában, mert ahogy fogalmazott, a momentumos EP-képviselő ország-világ előtt letagadta, hogy rendszeresen informális egyeztetéseket folytat Věra Jourova bizottsági alelnökkel a magyar jogállamiság ügyében. Varga Judit szerint ha Donáth Anna valóban komolyan veszi a jogállamiságot és a demokráciát, akkor a lebukás után azonnal távozik a közéletből.Donáth Anna megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant
Mint ismert, a Momentum politikusa egy Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott nyilvános vitában határozottan tagadta, hogy ő vagy pártja egyeztetne az Európai Bizottság alelnökével, Věra Jourovával, azonban egy pénteken kiszivárgott belső felvétel tanúsága szerint folyamatos kapcsolatban áll a cseh politikussal. Donáth Anna az ATV híradójában tett nyilatkozatában megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.Az MSZP szerint akkor tisztességtelen a választás, ha nem ők nyernek (Karantén-vlog)
A mai Karanténban sem maradtunk ellenzéki muníció nélkül, hiszen szóba került az orvosok béremelését követő ellenzéki fanyalgás, de nem hagytuk szó nélkül a románok újabb úzvölgyi terveit, hiszen a csőcselék ismét a magyar katonatemetőben akar randalírozni. A románoknak nem volt elég a tavalyi úzvölgyi megfélemlítés és a székelyek megtámadása, a kegyeletsértés, most is szúrja a szemüket, hogy Erdély földjén még merészelnek magyarok élni. Szóba került még a Karanténban Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke is, aki ismét óriási ostobaságot villantott, hiszen szerinte Mohácson tisztességtelen volt a Fidesz, mert nyerni merészelt. Komjáthi a demokrácia védelméről, összefogásról hadovál, miközben a szocialisták jelöltje, Csorbai Ferenc tavaly nem lépett vissza a jelöltségtől, miután vetélytársa, a várost több, mint húsz éven át vezető fideszes polgármester elhunyt a kampányban és ő egyedüli jelölt maradt. Természetesen Donáth Anna is terítékre került a szókimondó vlog műsorában, aki ismét Brüsszelből köpködött epét saját hazájára. Donáth nemrég követelt nyilvános vitát, ahol Varga Judit igazságügy-miniszter lemosta az egy órás beszélgetés során, a Momentum üdvöskéje pedig elismerte, hogy Magyarország jogállam. Most azonban nem sokkal a vita után Brüsszelben ismét ugyanazokat a gusztustalan, hazaáruló lózungokat fröcsögi az Európai Parlamentben, miszerint Orbán Viktort meg kell büntetni, meg kell vonni a forrásokat Magyarországtól. Nézzék meg videónkat!Hollik: a Momentum ismét nem Magyarország oldalára állt - Mit kapnak ezért cserébe Soroséktól?
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is felszólalt a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvétel kapcsán. Mint ismert, a felvételen kiderült Donáth Annáról, hogy folyamatos kapcsolatban áll Magyarországot támadó személyekkel, többek között azzal a Věra Jourovával, aki nemrégiben beteg demokráciának nevezte hazánkat.Varga Judit a momentumos Donáth hazaárulásáról – Nem a videó hazudik
Ilyen az, amikor valaki Brüsszelben és Budapesten is a brüsszeli érdekeket képviseli. De nyilvánosan ezt persze nem meri vállalni (még) – így kommentálta Varga Judit igazságügyi miniszter Donáth Anna coming out-ját, amelyben a Momentum EP-képviselője maga ismeri el, hogy folyamatos kapcsolatban van a magyarokat és Magyarországot megsértő Věra Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével, és tanácsokkal látja el, hogy milyen témák mentén támadhatják Magyarországot.Hruscsov, Jourová, Donáth meg a többiek - Baráti segítségnyújtás Brüsszelből
„Münnich Ferenc segítséget kér tőlünk, mi segítséget nyújtunk, és rendet csinálunk” – mondta Hruscsov 1956. október 31-én a Politbüro ülésén a Kremlben. A három napja megállás nélkül ülésező testületnek a magyar forradalom és az egyre jobban „radikalizálódó” Nagy Imre-kormány sorsáról kellett végső döntést hoznia. Az első napirendi pont – Hruscsov és Gomulka Bresztben megtartott tárgyalásai a lengyelországi és a magyar válságról – mintegy felvezették a napok óta legégetőbbé váló kérdést, az ellenőrizhetetlen budapesti helyzet megvitatását. Hruscsovék pedig készek voltak a „baráti segítségnyújtásra” (a szocializmus nevében) a magyar (és a lengyel) népnek, mert a magyar kormány letért a népi demokrácia útjáról... Ismerős, ugye? A történelem tényleg rendre ismétli önmagát!Hiába tagadta, Donáth Anna elismerte egy titkos felvételen, hogy rendszeresen egyeztetett Věra Jourovával (Videó!)
A Hír TV Informátor című műsorának birtokába jutott exkluzív felvételeken a Momentum képviselője maga ismeri el, hogy folyamatos kapcsolatban van a magyarokat és Magyarországot megsértő Věra Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével, és tanácsokkal látja el, hogy milyen témák mentén támadhatják Magyarországot. A videó tanúsága szerint Donáth Anna politikai következményeket akar, és már most azon dolgozik, hogy a Sargentini helyére kinevezett Gwendoline Delbos mindent elkövessen Magyarország újabb brüsszeli meghurcolásáért.Ajánljuk még
















