Pesti Srácok

donáth anna

Pokolian jól fogják magukat érezni a fiatalok Gyurcsány nyári egyetemén – Tanácsköztársaságot idéző demagógiával támad a DK (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 július 17.
Minden fiatal készüljön az augusztusi gyurcsányista nyári egyetemre, főleg, hogy óriási a túljelentkezés a DK matinéjára. Az elsősorban nyugdíjas proletárokat képviselő párt nagyon fiatalos próbál lenni, azt pedig régóta tudjuk, hogy Gyurcsány próbál nyitni a fiatalok felé, akik talán még nem tudják, hogy miféle eszement és gonosz kormányzással vitte a csőd szélére az országot a szemkilövető. A Karanténban ma túlsúlyba kerültek a DK-t övező történetek, hiszen a Tanácsköztársaság retorikáját idéző szösszenetek nem állnak távol Arató Gergelytől és Varju Lászlótól sem: előbbi a Balatont követelte vissza a népnek, utóbbi pedig zavaros fejtegetésben próbálta megmagyarázni, hogy miért borzasztó a kormány gazdaságpolitikája, akik persze mindenről (is) tehetnek. Aki velünk tart, láthatja azt is, hogy hogyan vágott vissza Kocsis Máté a saját múltját elfelejtő Dobrev Klárának, hiszen Gyurcsány felesége ismét epét köpött, ami azonban visszapattant rá. Vlogunkból nem hagyhattuk ki természetesen Donáth Annát sem, aki ha már kapott egy percet az Országgyűlésben, akkor ki is használta, és pökhendi módon, elképesztő demagógiai fegyverarzenált felvonultatva nyilvánította ki, hogy megvédi az országot Orbán Viktortól. Aki nyomonköveti Komjáthi Imre munkásságát, annak is örömet szerzünk, hiszen a "Munkát, kenyeret" pulcsi és póló büszke tulajdonosa ismét visszatért a hetvenes évekbe, munkabékéről hadovált és szavazatvásárlással vádolta Orbán Viktort, miközben elfelejtette, hogy pont az ő pártja, az MSZP kilincselt szavazatokért sörért, virsliért cserébe. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.