Donáth Anna megkezdte az uszítást

Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben totálisan eluralkodott az őrület és ez átterjedt Európára is. Számtalan cikk született, én is írtam már a múlt héten a témáról, de több videót is készítettem a Facebook-oldalamra mindezekről. Arról, hogy egy rendőri túlkapást meglovagolva, a rasszizmus elleni küzdelem nevében, valójában épp a faji ellentéteket, indulatokat felkorbácsolva próbálják destabilizálni az amerikai társadalmat és gazdaságot.

Fura szövetség...

Fura szövetségnek vagyunk szemtanúi: a szélsőbalos, neomarxista-anarchista csoportok és a legfelső egy százalék, a politikai, kulturális és gazdasági elit fogott össze nem csak a középosztály ellen, de minden ellen, ami nem ők. Látszólag fura szövetség, valójában logikus és érthető. Amerikában ugyanis jelentősek a vagyoni egyenlőtlenségek. Ez elsősorban az angolszász típusú kapitalizmus természetéből fakad, nem véletlenül nevezik az országot évszázadok óta a korlátlan lehetőségek hazájának. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll, a pálya nyitott, a vállalkozás szabadsága adott, a jó ötlet, a munka és a kitartás, meg persze a szerencse kombinációja tényleg a csúcsra juttathat szinte bárkit. De nem mindenkit. Nagyon sokan próbálkoznak és csak keveseknek sikerül. A piramis csúcsára nehéz feljutni.

Ettől még a köztes szinteken is meg lehet élni, de a csúcson élőkhöz képest mindenki másnak óriási a lemaradása. (Ráadásul az utóbbi évtizedekben a vagyoni egyenlőtlenségek mértéke még nőtt is.) Ezt azonban egészen a közelmúltig elfogadta a társadalom. Az amerikai álom mindenki előtt ott lebegett, de a legtöbbek számára elérhetetlen maradt – ám az amerikai valóságban is megtalálták a helyüket.

A jólét generációja...

Mára azonban felnőtt egy olyan generáció, amelyik békében és jólétben született, nemhogy háborúval vagy nélkülözéssel, de semmilyen érdemi nehézséggel nem kellett soha szembenéznie. Mindent készen kapott a szüleitől, de sohasem tudott megelégedni semmivel – épp azért, mert nem igazán kellett megdolgoznia semmiért. Viszont természetesnek veszi, hogy neki minden jár, és ha valamit nem kap meg, ha valami nem úgy történik, ahogy az ő kis hópehely-lelkecskéje szeretné, akkor azonnal kiborul. És persze mindig valaki más a hibás. És mégcsak nem is annyira az elkényeztetett tinédzserekről vagy huszonévesekről van szó; ma egy 50 körüli, átlagos amerikai is békében és prosperitásban élte le az egész életét. A gyerekeik pedig már végképp, hallomásból sem ismerik a nehezebb időket.

Azt viszont mindenki látja, hogy vannak, akiknek sokkal jobban megy. A nagyvállalatok tulajdonosai, felső- és középvezetői, a média-, film- és popsztárok, a magasrangú politikusok mind-mind egy olyan kasztot képeznek, amely vagyonával, fényűző életvitelével, és nem utolsósorban érdekérvényesítő képességével fényévnyi távolságban van a hétköznapi emberektől. Akár érthető is lenne, hogy ez a fajta látványos, sokszor kivagyiságól sem mentes, mások számára elérhetetlen gazdagság irritálja mindazokat, akiknek meg kell küzdenie a mindennapok nehézségeivel.

Az áldozatok társadalma...

Meg kell hagyni, az elit zseniálisan tematizál, kiválóan csatornázza át – elsősorban a kezében lévő média segítségével – más irányba a társadalmi elégedetlenséget. A nagyvállalatok termékeiért (Nike, Apple, Coca-Cola, stb.) a plebs kultikusan rajong, minden pénzüket ezekre költik; a dúsgazdag színészek, rendezők, producerek filmjeit bornírt áhitattal nézik. Miközben áldozatnak érzik magukat – mert a politika kijelölte nekik az áldozati szerepet. Áldozat a fekete, a latino, a meleg, a mozgássérült, a muszlim, a biciklista, a drogos... Mindenki áldozat, akivel bármilyen módon is el lehet hitetni, hogy van valaki, aki az ő problémáiról tehet. És ez a valaki természetesen a többségi társadalom, illetve az azt megtestesítő heteroszexuális, keresztény fehér ember. Különösen a férfi, hiszen ha kell, a nő is lehet áldozat. De, ha fehér a nő és keresztény, akkor a férfi az áldozat – persze csak, ha muszlim. Az ellentmondások sosem zavarták a baloldalt, miért zavarnák most…

A lényeg, hogy kellően sok különböző, vélt vagy valós kisebbség kellően sok tagját fel lehessen lázítani a többség ellen. Amely többség döntően természetesen a középosztályt, a generációkon keresztül dolgozó, lépésről lépére haladó, valamiféle tulajdonnal rendelkező, „burzsoá kizsákmányolókat” jelenti. A valódi kizsákmányolók, a gazdasági, politikai, kulturális és médiaelit pedig egyfolytában jóemberkedik, erényt fitogtat, mindenféle szlogeneket és frázisokat puffogtat, elhiteti a nincstelen, dolgozni sem nagyon akaró rétegekkel, hogy velük van, és ő majd segít nekik legyőzni azokat, akik miatt ilyen nehéz a sorsuk..

A tettesek társadalma...

A Black Lives Matter mozgalom tökéletes példája ennek. Látszólag a feketék egyenjogúságáért, a rendőrök állítólagos rasszizmusa ellen küzd, de valójában képzett marxisták; épp a napokban szivárgott ki egy videó, amelyen az egyik alapító, Patrisse Cullors maga beszél erről. Képzett marxistaként pedig tökéletesen tisztában vannak vele, hogy a különböző társadalmi csoportok közötti feszültségek szításával könnyen lehet olyan mértékű, országos szintű feszültségeket kelteni, amikbe könnyen belebukhatnak a velük szembenálló kormányok. És, ahogy a régi marxistákat, úgy valójában őket sem érdekli egyáltalán a nép sorsa, hanem ők szeretnének lenni az elit, ők szeretnék megszerezni a hatalmat. Ehhez a hagyományos baloldal nemhogy asszisztál, hanem kiváló szövetségesei egymásnak. A lázongó, hataloméhes neomarxisták jelentik a „hadsereget”, amely az utcákon randalírozik, a mindennapokban borzolja a kedélyeket, félemlíti meg a lakosságot, lázítja a tömegeket a középosztály, a fehérek, a keresztények, a jobboldal ellen. A régi baloldali elit, az „establishment” a forrongó, forradalmárkodó elégedetleneknek mindig megígéri, hogy majd teljesíti a követeléseiket, vágyaikat; amit persze sosem tesz meg, de ezért is mindig a jobboldal a hibás, és ezt a médián keresztül újra és újra sikerül elhitetni. Eközben a szélesebb tömegek felé pedig a rendteremtő, a békéltető szerepében jelenik meg ugyanez a balos elit; amit megint csak a médiának köszönhetően sokan ugyanígy elhisznek. Frankón átmegy az az üzenet, hogy Trump rasszista (miközben képek tucatjai bizonyítják nem csak hogy elnökké választása előtt jóban volt egy csomó olyan feketével, akik ma ádáz ellenségként tekintenek rá, hanem kifejezetten rajongtak érte), meg hogy a gyűlöletről, a balhéról, a fosztogatásokról… de még a koronavírusról is Trump tehet. Akik a magát függetlennek hazudó mainstream mediát fogyasztják, azok simán beveszik a fake news-t Trumpról. Vagy épp a Black Lives Matter-ről; utóbbival ugyanígy lehet nemcsak lázítani a leszakadt (elsősorban fekete) rétegeket, de hülyíteni is az erényfitogtató (elsősorban fehér) liberálisokat.

Polgárháborút akarnak itt is

És igen, ez jelent most meg Magyarországon is. Nálunk nemigen vannak négerek (illetve, akik igen, azok zömmel teljesen beilleszkedett, sok esetben magukat akár magyarnak is valló középosztálybeliek), ellenben van egy kiválóan lázítható, a többségi társadalommal szembefordítható kisebbség: a cigányok.

Donáth Anna felismerte a lehetőséget, és a Black Lives Matter mintájára elsőként dobta be a köztudatba „A roma élet is számít” szlogent. Vagyis: hitessük el egyrészt a romákkal, hogy velük szemben rasszizmus uralkodik Magyarországon, de majd mi – ez esetben a Momentum – véget vetünk ennek. Másrészt pedig adjunk egy szlogent az erényfitogtató nagyvárosi liberális elit kezébe, amit puffogtatva aztán jóemberkedhet a többiek előtt. Be kell vallani, ügyes – ha pusztán politikailag nézzük. Ha viszont azt nézzük, hogy ez nemcsak álszent, de kifejezetten a társadalmi feszültségek gerjesztését, az etnikai ellentétel szítását szolgálja, akkor aki ezt a fegyvert beveti, az tényleg egy szarféreg.