donáth anna
Itt van, mi a véleménye Magyarország kormányának az uniós országok támadásáról
Közös nyilatkozatban aggódik több uniós tagállam a koronavírus-törvény miatt, sőt, azt is támogatják, hogy az Európai Bizottság kísérje figyelemmel a magyarországi intézkedéseket. A kormányzat hivatalos honlapján erre reagálva azt írták: teljesen egyetértenek abban, miszerint ebben a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartani és meg kell védeni a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit. A magyarellenes különítmény akciójáról Donáth Anna is "csipogott" a Twitteren, aki ismét elfelejtette megvédeni hazáját az uniós tagállamok támadásával szemben.A pszichológuson múlhat a testi sértéssel és szeméremsértéssel gyanúsított Donáth László sorsa
Pszichológus szakértő hallgatta meg azt a nőt, aki tavaly nyáron szexuális zaklatás miatt a hatósághoz fordult és feljelentette a momentumos Donáth Anna édesapját, Donáth László volt MSZP-s képviselőt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a szakértői véleménynek március végére kellene elkészülnie, de a koronavírus-járvány miatt valószínűleg ez csúszni fog. Donáth ellen azonban továbbra is folyamatban van a nyomozás, akit emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított meg a rendőrség.A vírus eltűnik majd, ám vírusellenzékünk sajnos itt marad
Összefogni a bajban? Segíteni a magyaroknak? Megdicsérni az egészségügyi és rendvédelmi dolgozókat? Értelmes ötletekkel előállni? Lószart, mama! Rémhíreket terjeszteni, uszítani, áskálódni, a kákán is csomót keresve szidni a kormányt, amiért nincs tízmillió vírusteszt, ötmillió lélegeztetőkészülék, miért zár/nem zár be ezt, azt, amazt – ez ma a magyar ellenzék. Rosszabbak, mint a vírus. De micsoda szerencse, hogy ez a romlott lelkületű társaság csak „ellenzék”! Isteni kegyelem, hogy a 2015-ös barbár invázió után a mostani világjárvány idején sem a Gyurcsány-, Donáth-, Hadházy- és Pikó-féle aljaemberek kezében van hazánk kormányrúdja!Koronavírus – Hidvéghi: Az ellenzék ne a saját politikai céljaira használja a helyzetet!
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője úgy véli, itt az ideje, hogy a magyar ellenzék végre az állampolgárok érdekeit nézze, és ne a saját politikai szempontjainak érvényesítésére használja fel az új koronavírus miatt kialakult helyzetet. Hidvéghi Balázs szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta: Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője szerint a fertőzés okán meghozott járványügyi intézkedéseket semmibe vevő külföldi diákokkal szemben következményeket kilátásba helyezni idegengyűlölet a magyar kormány részéről.Donáth Anna rejtélyes üzenete – Talán a szeméremsértéssel gyanúsított apucinak üzent?
Nem csak a Fidesz által előírt keretek között lehet ám szerelmes az ember! – hívta föl a lakosság figyelmét „Valentin-napi” üzenetében Donáth Anna. S mennyire igaza van! Lelki szemeink előtt máris megelevenedik a kedves papa, amint (a gyanú szerint) vörös fejjel, fölajzottan fogdossa a menekülő, kétségbeesett munkatársnők fenekét a szeretetotthonban. A szerelem az szerelem, még ha egyirányú is – nem igaz?EP-képviselői díjra terjesztették fel az eddig is példanélküli brüsszeli teljesítményt nyújtó Donáth Annát
Több fontos információ is napvilágot látott az MSZP-s Ujhelyi István hétfői Facebook-bejegyzéséből. Elsőként kiderült, hogy volt olyan díj, amelyet Ujhelyi doktor is képes volt elnyerni Európában. Másodszor, hogy az ő munkáját is elismerő The Parliament Magazine újabb, hasonló kvalitásokkal rendelkező magyar jelöltre akadt, Donáth Anna személyében a "social media user" kategóriában...Ha nem Magyarország támadása a program, Donáth Anna nem is vesz részt az EP ülésén
"Ma nem volt napirenden Magyarország támadása a LIBE bizottságban. Nem is volt ott mindenki..." – írta közösségi oldalán Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője.Ezeknek minden nap ragyogó alkalom egy kis hazaárulásra
Hogy az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék szerdán százezredszer is hazánkat mocskolta Brüsszelben, nem túl meglepő. Náluk ez a napi rutin része: közvetlenül a reggeli és az esti fogmosás közé szokták beiktatni. Ezért élnek. Ezért gyártották és ejtőernyőzték őket ide valahonnan a bús bánatból. Szerencsére némileg színesítette az eheti sok kis szürke ellenzéki hazaárulás egyhangúságát egy másfajta árulás is: Gyurcsány bemószerolta saját halott apját... Hát milyen emberek ezek?Ajánljuk még
















