drogliberalizáció
Legális füvezéssel a füvezés visszaszorításáért! – Bősz Anett, az összefogás érdi jelöltje biztos nem feledkezett meg kedvenc témájáról, a drogliberalizációról
Az ellenzéki összefogás programjáról vajmi kevés konkrétumot lehet tudni, hacsak azt nem, hogy mindent ugyanúgy csinálnának, mint a polgári kormány, csak jobban, és csak még több pénzt adnának az embereknek, ha cserébe kevesebbet fürödnek – de egy pillanatig se gondoljuk, hogy a drogliberalizációs lobbi nem kapott helyet a soraik között. Bár a marihuánafogyasztás legalizálásában élen járó, és ezzel az üzenettel a belpesti fiatalokat és a '68-as generáció értelmiségét maga köré édesgető egykori SZDSZ-es Liberálisok mintha véglegesen megszűntek volna létezni, egyik tagjuk, a DK-s rinocéroszbőrt magára öltő Bősz Anett viszont helyet kapott az ellenzéki jelöltlistán, az érdi választókerületben...Baloldal egyenlő halál?
Örök kérdés, amit nyilván sohasem fogunk tudni mindenki megelégedésére eldönteni, ugyanis egy hitvita ez: kinek van igaza? A jobb- vagy a baloldalnak? Természetesen mindenki azért van azon az oldalon, ahol van, mert úgy gondolja, hogy ott az igazság. És ha pusztán elméletben, a legalapvetőbb gondolatot, a társadalmi-gazdasági ars poeticát vizsgáljuk, akkor valóban nem is lehet egyértelmű választ adni.Szijjártó: a droghasználat liberalizációja komoly veszélyt jelent az európai társadalmakra
Nagy kihívást jelentenek Európa számára a növekvő kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményei, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca és a drogpolitika liberalizációja egyes országokban – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Párizsban.A gyerekek nemváltó műtétét legalizálni akaró óvóbácsi is indul az ellenzék színeiben Budafokon
Civilnek álcázott ultraliberális galeri venné a kezébe Budafok-Tétény sorsát. A Momentum irányításával gründolt kerületi ellenzéki összeborulásnak igyekeztek olyan reklámarcokat találni az önkormányzati választásra, akikkel eladhatók az egészségügyről, rászorulók támogatásáról, oktatásról, gyermekvédelemről szóló ellenzéki lózungok. Polgármester-jelöltnek adta magát a momentumos budafoki mentőápoló, akinek csapatában nem kis mellélövés a szegényeket etető civilnek, emellett gyermekszerető cuki óvóbácsinak ábrázolt "Kóber Gyuri". Az aktuálpolitikai eseményeket követőknek ismerősen csenghet a név – nem véletlenül. A képviselőjelölt, aki mostanság a kispesti óvoda ovisaival fotózkodik legszívesebben, nem is olyan régen még a drogliberalizáció (és termesztés) élharcosának, Juhász Péternek volt a jobbkeze: az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke leginkább a homoszexuálisok egyenlőségének kérdésével foglalkozott. Az idei Budapest Pride napján is szivárványba öltöztette profilképét – még az sem zavarta óvóbácsiként, hogy a pride-ozók egy része már nyíltan kiállt a pedofília mellett is, követelve, hogy az ne számítson bűncselekménynek. Nem meglepő, hogy Kóber a "Pride követe" szerepben tetszeleg, hiszen általunk fellelt dokumentumok szerint még az Együtt politikusaként az LMBT Szövetség egyik kiemelt segítője volt olyan céljaik elérésében, mint a "homoszexuális" gyerekek "előbújásának" támogatása, nemváltó műtétjeik engedélyezése és finanszírozása a tb által, valamint országos érzékenyítő reklámkampány szervezése.Tarlós: Karácsony elfogadta a liberális párt drogliberalizációra vonatkozó követelését
Semmi meglepetést nem jelent Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltjének visszalépése, és az sem, hogy a Liberálisok támogatják Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét – reagált Tarlós István főpolgármester a csütörtöki ellenzéki bejelentésre.A Liberálisok Húsvétkor is csak a drogliberalizációra tudnak gondolni, bulit is tartanak a Margitszigeten
Vonatkozzanak Magyarországon ugyanazok a szabályok a kannabisz-tartalmú termékek fogyasztására, mint az alkohol-tartalmú termékek fogyasztására; erről szeretne népszavazást kezdeményezni a Magyar Liberális Párt - jelentette be Sermer Ádám, a párt főpolgármester-jelöltje április 20-i sajtótájékoztatóján. A párt aktivistái egész szombaton aláírást gyűjtenek drogliberalizációs céljaik elérése érdekében, majd bulit tartanak a Margitszigeten.Beindult a kannabiszlobbi az EU-ban
Az Európai Uniónak ösztönöznie kell az orvosi kannabisz használatát, az egészségbiztosítási rendszereknek támogatniuk kell a kannabisz alapú gyógyszereket, a hatóságoknak pedig egyértelműen meg kell határozniuk az orvosi kannabisz felhasználási területeit - rögzítették az európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán elfogadott állásfoglalásukban.A választók is fütyülnek rá: Juhász Péter leküzdötte magát a kétfarkú kutyák népszerűségéig
Különösen nehéz napokat élhet át Juhász Péter, az Együtt nevű maradványpárt elnöke, miután a budapesti egyes számú választókerületben, ahol indulni szándékozik a parlamenti mandátumért, egy friss közvélemény-kutatás csupán a hatodik-hetedik helyre mérte. Mégsem óhajt visszalépni, inkább a nálánál erősebbeket szólongatja föl erre. Ha visszapörgetjük Juhász Péter közéleti ámokfutásának fontosabb stációit, máris nem annyira meglepő a makacskodása, ugyanis kétségtelen, egyvalamihez kiválóan ért: a zavarkeltéshez. Szerencsére, ezt a képességét idáig csak ellenzékből csillogtathatta. Rövid portré az ellenzék fütyülős trolljáról.Liberálisokat a kormányba, drogot liberalizálni, MOST!
A struccpolitika már nem működik, beszélni kell a kannabisz legalizálásáról – írja a Liberálisok párt közleményében. A Legalizálj! elnevezésű kampány során olyan orvosokat szólaltattak meg, akik szerint a szer használata fontos lenne az orvoslásban. Onnan pedig már csak egy lépés a hétköznapok világa.Ajánljuk még