dulakodás
Mi történik Szlovákiában? – Eszméletlenül esett össze a politikus
Egy falusi főzőversenyen verekedett Miroslav Martinka, a szlovákiai SaS jelöltje, majd eszméletlenül esett össze – írta meg az újszó.com. Később a politikusjelölt úgy nyilatkozott: csupán védte magát egy támadástól.Sakktáblával verték egymást a játékosok Szentpéterváron
A sakk világnapján bontakozott ki egy hatalmas verekedés Szentpéterváron, miután a klub oktatója italozás után felvetette, hogy elő kellene őt léptetni, amiből akkora balhé lett, hogy a biztonsági őrnek letépték a fülét, az adminisztrátor pedig agyrázkódást szenvedett.Jogszerűen jártak el a rendőrök a Karmelita kolostornál, akit pedig most nem sikerült előállítani, a felvételekről azonosítják
Letartóztatták Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét és több diáktüntetőt a Karmelita kolostornál előre be nem jelentett tüntetés miatt, amivel jogsértést követtek el, ráadásul a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a helyszínt és dulakodtak a rendőrökkel. Azóta Tompost már kiengedték a Gyorskocsi utcából. A rendőrség tájékoztatása szerint jogszerűen jártak el a tömegoszlatáskor, amelyet követően öt embert előállítottak – a többi támadót a kamerafelvételek alapján fogják azonosítani –, továbbá a tüntetés szervezőjével szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.Bunyó volt a moldáv parlamentben, miután megszavazták, hogy az ország nyelve a román
Elszabadultak az indulatok, miután a moldovai parlament a moldáv nyelvet románra nevezte át. A dulakodás végül alább hagyott, a tervezetet a Cselekvés és Szolidaritás Párt 56 képviselője első olvasatban szavazta meg.Kiosztottak néhány pofont a biztonsági őrök a Sziget egyik bulihajóján
Egyelőre nem tudni, mi váltotta ki a hajó biztonsági őreiből, hogy keményen lépjenek fel az oda látogatók ellen, de a felvételek tanúsága szerint valamint nagyon elpattant a húr.Tömegverekedés Miskolc belvárosában (Videó)
Hétfő délután Miskolc belvárosában két társaság elkezdett vitatkozni, majd egymásnak estek, amit egy térfigyelő kamera rögzített is. A tömegverekedést önkormányzati biciklis rendészek függesztették fel, a rendőrség három embert állított elő.A XV. kerületi baloldal beismerte, hogy a DK szóvivőjét elítélték garázdaság miatt, majd kilökdösték a Pesti Riporter stábját a nyilvános ülésről (Videó!)
A DK nem a polgári konzervatív, kimért stílusáról volt híres soha, ettől függetlenül kisebb sokkot keltett a magyar közéletben Barkóczi Balázs ügye, aki egy bírósági ítélet szerint felfegyverkezve, csoportosan vegzált egy nőt Isaszegen, még önkormányzati képviselőként. A DK szóvivője most a XV. kerületet (és a IV. kerület egy kis részét) magába foglaló budapesti 12. országos egyéni választókerületben indul a parlamenti székért, így a Pesti Riporter az érintett kerület nyilvános testületi ülésén szerette volna megtudni, hogy a baloldal mióta tud Barkóczi ügyéről, és hogy vajon annak ellenére miért kampányolnak mellette. A baloldal be is ismerte, hogy valós a rendkívül kínos ügy, azonban amikor kérdéseket próbáltunk volna feltenni, a kerületi önkormányzat sajtósa és a helyi DK erősembere együttes erővel lökdösték ki stábunkat a nyilvános ülésről. Úgy tűnik tehát, hogy az agresszió nemcsak kisiklás a DK – és a teljes baloldal – részéről, hanem a politikai eszköztár alapja.Dulakodás tört ki a szlovák parlamentben
Megkezdte a pozsonyi törvényhozás a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködési egyezménnyel (DCA) foglalkozó rendkívüli ülését kedden. A szlovák belpolitikában komoly vitákat gerjesztő szerződést január végén hagyta jóvá a pozsonyi kormány, és a múlt héten a részes felek már alá is írták Washingtonban, ám ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a parlamentnek is rá kell bólintania, valamint az államfőnek is ratifikálnia kell.Márki-Zay megkapta az első intést egy utcafórumán (Videó)
Aki szelet vet, vihart arat. Márki-Zay Péter addig sértegette a választókat és hergelte a lakosságot, hogy a hibás kommunikáció visszaütött, szó szerint: orosházi utcafórumán ugyanis egy nyugdíjas néni megütötte a baloldal önjelölt "messiását".Ajánljuk még