duna
Felborult a Dunán a migránsok gumicsónakja, többen eltűntek közülük
Hat illegális bevándorló tűnt el a Dunában Szerbia és Horvátország között, miután a csónakjuk felborult – közölte a szerbiai belügyminisztérium hétfőn. Közben a migránsok újabb illegális táborokat létesítenek és újabb szálláshelyeket találnak maguknak Bosznia-Hercegovinában a horvát határ közelében, jóllehet a helyi hatóságok néhány héttel ezelőtt felszámolták a vucjaki migránstábort, az ott tartózkodókat pedig elszállították más befogadóközpontokba – jelentette a helyi sajtó.Szolnoki helikopterek voltak az idei légi parádé sztárjai – Nézze meg fotógalériánkat!
A tisztavatást követően ötvenperces nagyszabású légiparádéval folytatódott az augusztus 20-i központi ünnepség a fővárosban. A főszerepet idén az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kapta, akik a Lánchíd és a Margit híd közti Duna-szakaszon mutatták be a különleges légi attrakciókat. Az AS 350-es, Mi–8-as, Mi–17-es, Mi–24-es helikopterek mellett Zlin–242-es, Zlin–143-as merevszárnyas gépek is elhúztak a Duna felett. A közönség láthatta azokat a H-145-ös típusú forgószárnyasokat is, amilyenek az év végén kerülnek majd a Magyar Honvédséghez. A leglátványosabb elemei a bemutatónak a hatalmas An–26-os szállítógép, az Airbus A319-esek, a Falcon 7X, valamint a JAS 39 Gripen-kötelék voltak. A műsort a szolnoki ejtőernyősök bemutatója zárta, akik a gépekből a Dunán felállított pontonhíd-részekre ugrottak. A Magyar Honvédség az országban hivatalosan negyven helyszínen mintegy hétszáz katonával lesz jelen az ünnepi rendezvényeken.Nem jelent biztonsági kockázatot a Paksi Atomerőműben a Duna melegedése
Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerőmű működésében, a vízhőmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére. Az illetékesek hangsúlyozták, hogy az erőmű már a jogszabályokban és a nemzetközi sztenderdekben meghatározott huszonöt Celsius-fokos hőmérsékleti küszöb alatt, huszonhárom fokos vízhőmérsékletnél megkezdte a folyamatos méréseket a Duna érintett részén.Szabadstrand nyílhat a Római-parton
Puskás Péter, Óbuda alpolgármestere szerint akár már a következő strandidényben megnyílhat az önkormányzat kezelésében működő szabadstrand a Római-parton. Az engedélyezési eljárás már megkezdődött, és várhatóan májusban már biztonságos körülmények között fürdőzhetünk a Dunában – írja a 888.hu.Autójával együtt a Dunába csúszott egy férfi, a rendőrök mentették ki
Autójával együtt csúszott a Dunába szombat délután egy férfi a lórévi kompról, a segítségére siető jegykezelőt és az autóst is kimentették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Kiváló minőségű ivóvizet lehet kinyerni a Dunából
A több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen - mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.Rendkívüli helytállás: kitüntették a Hableány mentésében résztvevőket
A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany, ezüst és bronz fokozatát vehették át a Hableány mentésében résztvevő szakemberek és civilek Pintér Sándor belügyminisztertől csütörtökön délelőtt a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztályának épületében. Az ünnepélyes ceremónia főhajtással és egyperces tiszteletadással kezdődött az áldozatok emlékére. Az átadón többek között kitüntetést kaptak a roncs kiemelésén dolgozó búvárok, a Clark Ádám úszódaru kapitánya, a vízi rendőr, aki először a helyszínre ért, és több civil is, akik a helyszínen az áldozatok segítségére siettek. Bemutatták továbbá az első segélykérés hangfelvételét is, majd betekintést engedtek a kulisszák mögé egy videó formájában, melyben a mentési és kutatási munkálatokat mutatták be a színfalak mögül.Emberi minimum
Arany János egyszer azt írta: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben." Nektek, akik tegnap ájtatosan szelfiztetek a Hableánnyal, ez nem sikerült.Drámai küzdelem, hősies helytállás: így emelték ki a Hableány roncsait (PS-videó és galéria!)
Hajnaltól kezdődően délutánig tartó, hihetetlen erőfeszítések árán sikeresen kiemelte a Clark Ádám úszódaru a Hableány roncsait. A hajó, ami május 29-én süllyedt el, fedélzetén 33 koreai állampolgárral és a két fős magyar legénységgel, kedden délután fél kettő előtt pár perccel került az elszállítására kirendelt uszályra. A szakértők kénytelenek voltak több ponton is megszakítani a kiemelési folyamatot. Az első ilyen alkalommal megrázó jelenetsornak lehettünk szemtanúi, mikor a búvárok a még félig a vízben lévő hajótestből négy holttestet emeltek ki. Mind a sajtó, mind pedig a mentésen dolgozók döbbent csendben figyelték végig, ahogy a végtelenül elszánt magyar búvárok megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel kiemelték az áldozatokat a roncsból. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője elmondta: mind a mentésben részt vevő szakembereknek, mind pedig az áldozatok és az életveszélyben forgó búvárok hozzátartozóinak folyamatos lelki segélyt és támaszt biztosít a TEK. A Hableány kiemelése egyébként terv szerint haladt, csupán egyszer kellett korrigálni az előzetes elképzeléseket, mikor kiderült, hogy a hajó jobb oldalán is keletkezett egy súlyos sérülés, így félővé vált, hogy nem lehet szerkezeti sérülés nélkül tovább emelni a roncsot. Ennek kizárása érdekében egy ötödik emelő hevedert is át kellett húzni a hajótest alatt. A roncs kiemelése után jól láthatóvá váltak a Hablány vesztét okozó sérülések nyomai; ezek a hajótesten lévő, most láthatóvá vált roncsolódások megidézik a végzetes május 29-i éjszakát.Ajánljuk még

















