dunai hajóbaleset
Továbbra sem beszél a tragédia részleteiről a rendőröknek az ukrán hajóskapitány
Újra kihallgatta a rendőrség, de továbbra sem tett vallomást a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítanak a magyar hatóságok. Úgy tudjuk, a rendőrök már több mint háromszáz tanút kihallgattak, de az ügyben részletes és hosszú szakértői bizonyításra lehet számítani. Az elsüllyedt Hableány roncsához még nem tudtak lejutni a szakemberek, mert a merülés életveszélyes, ám a napokban ezt jó eséllyel mégis megkísérlik. A Személyhajósok Szövetségének vasárnapi közleménye szerint a múlt szerdai baleset egy megkezdett előzés során történt, amelynek alapvető jogszabályi feltétele az előzetes kommunikáció, ám a szállodahajó nagy valószínűséggel nem tett kísérletet a kapcsolatfelvételre.Hajótragédia: Indítványozták a hajókapitány letartóztatását (Cikkünket frissítjük)
Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este Budapesten, a Dunán, a Margit híd alatt, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, hét holttestet megtaláltak, és további 21 eltűntet keresnek, akik valószínűleg szintén életüket vesztették. Az elsüllyedt Hableány nevű hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Az áldozatok hozzátartozói ma kora délután Budapestre érkeztek. A Hableányt felborító Viking Sigyn szállodahajó kapitányát még aznap éjjel kihallgatta a rendőrség, csütörtök késő este meggyanúsították és őrizetbe vették, most pedig az ügyészség indítványozta a letartóztatását. Az áradó Dunának hatalmas a sodrása, ami egyelőre lehetetlenné teszi a búvárok lemerülését és az elsüllyedt roncs átkutatását, majd kiemelését. Értesülésünk szerint a hajók külső fekete dobozát a rendőrség lefoglalta, ami fontos bizonyíték lehet a hatóság kezében. Az ügyészség pénteken indítványozta a gyanúsított letartóztatását.A dél-koreai külügyminiszter köszönetet mondott a magyar kormány és a hatóságok munkájáért
Budapestre érkezett pénteken Kang Kjung Vha a szerdai tragikus hajóbaleset miatt. A dél-koreai külügyminiszter Szijjártó Péterrel ellátogatott a baleset helyszínéhez, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. A külgazdasági és külügyminiszter a magyar emberek nevében is részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, illetve a koreai népnek, és sajnálatosnak nevezte, hogy ezúttal nem a két ország diplomáciai kapcsolatai, hanem egy szörnyű tragédia miatt kellett találkozniuk. Szijjártó elárulta: az ukrán kapitány panasszal élt a gyanúsítás ellen, de az őrizetbe vétel ellen nem.Ma érkeznek Budapestre az áldozatok családtagjai
A dél-koreai elnök tegnap telefonon beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte csütörtökön a szöuli elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette: a 15 perces beszélgetésben Mun Dzse In megköszönte, hogy a magyar hatóságok „aktívan végzik a mentési műveleteket”.Ajánljuk még












