dunai hajókatasztrófa
Háromszáz oldalas az a kihallgatási jegyzőkönyv, ami a Hableány tragédiájával kapcsolatban készült
A parton állóktól, a környező kisebb hajók legénységétől és a Viking Sigyn utasaitól is felvették a nyomozók a tanúvallomásokat a Hableány sétahajó kataszrófája után. A vallomások mintegy 300 oldalt tesznek ki, melyekből most napvilágot látott néhány részlet.Azonosították a Hableány egy újabb utasának holttestét
A május 29-i dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó újabb utasának holttestét azonosították a rendőrség szombati tájékoztatása szerint.Kitüntették a Hableány mentésében részt vevő búvárokat
Elismerésben részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) azt a 24 ipari és mentőbúvárt, akik részt vettek a Hableány turistahajó balesetét követő mentésben, illetve a hajóroncs kiemelésében.Felvételek igazolják: a Viking Sigyn ukrán kapitánya állt a kormánynál, amikor átgázoltak a Hableányon
Az ukrán kapitány volt a kormánynál az ütközés pillanatában, amikor a Viking Sigynt legázolta a Hableányt, ezt képi felvételek is igazolják – írja a Magyar Nemzet. A portál szerint a fekete doboz hangfelvételeinek elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy az utasok több esetben figyelmeztették a sétahajó ottlétére Jurij Csaplinszkijt, aki semmilyen rádióforgalmazást nem bonyolított le a tragédiát megelőzően, de még utána sem.Pánikba esett emberek sikolyait rögzítette a Viking Sigyn feketedoboza
„Istenem! Egy hajó!” - ez a női kiáltás hallatszik a baleset előtti másodpercekben, vagyis mielőtt a Viking Sigyn szállodahajó 28 utasával együtt maga alá gyűrte a Hableányt - írta meg az Origo a Blikk információira hivatkozva. A szállodahajó feketedoboza mindent rögzített, többek között azt is, hogy a nagyobb hajó kapitánya nem figyelmeztette a Hableányt az előzési szándékáról, és arra is bizonyíték lehet, hogy a balesetet okozó hajón kikapcsolták a vészjelző radart.Horrorisztikus részleteket meséltek a Hableány dél-koreai túlélői a katasztrófáról a rendőrségnek
Kihallgatta a rendőrség azt a hét dél-koreai turistát, akik május 29-én a Hableányon utaztak. A túlélők részletesen beszéltek a nyomozóknak arról, mit láttak az ütközés előtti néhány percben - írja az Index. A hivatalos iratok szerint a Viking Sigyn kormányállása hangot is rögzített. A felvételekből pedig az is kiderült, hogy a szállodahajó kapitánya észre sem vette, hogy elsodort egy kisebb hajót.Szakértő: Kikapcsolták a Viking Sigyn radarját és a hajóhidat is leeresztették
A Viking Sigyn szállodahajó radarján némák voltak a vészjelzők, ugyanis kikapcsolták őket – értesült a Blikk. A lap azt írja, hogy emellett a hajóhidat is leeresztették.Nem történt adatvesztés a Hableány ügyében
Semmi nem tűnt el azokból az elektronikus adatokból, amelyeket a Hableány-katasztrófa kapcsán lefoglalt a hatóság; minden információ a nyomozó hatóság rendelkezésére áll a több, mint 2 terabájtnyi elektronikus bizonyítékból, amelyet a Vikin Sigyn 8 órás szemléje alatt gyűjtöttek a szakértők. Ezt az óriási adathalmazt elemzik a szakemberek a különleges ügyészi csoport irányításával zajló nyomozás során. Eközben a Kúria felülvizsgálhatja az ukrán kapitány óvadékfizetési lehetőségét - írja a Magyar Nemzet.Egy hét múlva, a Dunában helyezik örök nyugalomra a Hableány legénységét
Jövő héten pénteken, délelőtt tizenegy órakor kezdik a hagyományos hajós búcsúztató gyászszertartást, katonai tiszteletadás mellett. Még nem tudni, hányan vesznek részt a temetésen; ettől függ, hogy hány hajó, milyen alakzatban és hol sorakozik majd fel. A szertartás idejére vízi zárlatot rendelnek el a folyón. Az alakzatba rendeződő hajókon a gyászoló hozzátartozóknak és a hajós kollégáknak jut csak hely, de senkit nem szeretnének kizárni a búcsúztatásról. A szervezők a Margit híd pesti oldalát tartják a legalkalmasabb helyszínek arra az esetre, ha valaki szeretné leróni kegyeletét.Ajánljuk még