dunai hajókatasztrófa
Kiemelték az uszályra a Hableányt, amin négy holttestet találtak - Döbbent csend és drámai képsorok (friss hírek a helyszínről!)
Kedd reggel hét óra után megkezdték a Hableány kiemelését a Dunából; a hajó fedélzete kevéssel nyolc óra előtt a felszínre emelkedett a Clark Ádám úszódaru segítségével. A helyszínen, a Margit híd elzárt járdáján tartózkodó kollégáink beszámolója szerint az újságírók és a szakemberek döbbent csendben figyelték a folyamatot; a koreai és a magyar mentő- és búváralakulat tagjai a TEK irányításával négy holttestet találtak és hoztak ki a hajóroncsból - köztük a kapitányét -, és még további négy áldozatot keresnek. A daruzás veszélyes és kockázatos folyamata délután egy óra előtt fejeződött be, amikor a folyamatos szivattyúzás és átkutatás után a balesetben láthatóan súlyosan összetört roncs összerogyását elkerülve kitették azt a daru mellé állított uszályra. A munka közben egy férfi a vízbe esett, akit csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni. A hidat nem zárták le a közúti- és villamosforgalom elől, de a mentés előkészületei és a katasztrófaturisták miatt kaotikus a környék közlekedése, érdemes tehát elkerülni azt. A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.TEK: Belátható távolságban van a Hableány kiemelése
"Belátható távolságban van" a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn, Budapesten, a Margit hídhoz közel május 29-én elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva. Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra. Úgy fogalmazott: egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de "ha lehet, erőltetnénk".Újabb szemlét tart a rendőrség a Viking szállodahajón
Újabb szemlét tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a május 29-i hajóbalesetben érintett, menetrend szerint Magyarországon hajózó Viking Sigyn kabinos szállodahajón, Visegrádon - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.TEK: A Duna felett légtérkorlátozás van érvényben a mentési munkálatok miatt
A Hableány mentési munkálatai és a kutatás miatt a Duna érintett szakaszán légtérkorlátozás van érvényben jövő vasárnap éjfélig - hívta fel a figyelmet a Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A hétfő óta érvényben lévő korlátozást a TEK javaslatára a légi közlekedésért felelős hatóság vezetője rendelte el. Területig - hozzávetőleg - az Árpád hídtól északra 1 kilométerre kezdődik és délen egészen Paksig, valamint a Dunától keletre és nyugatra változó szélességben átlagosan 2-2 kilométert tart a korlátozás.Újabb holttestet találtak Érdnél, vélhetően szintén a múlt heti hajóbaleset áldozatát
Újabb női holttestet találtak a Dunában Érdnél; vélhetően ő is a múlt heti hajóbalesetben vesztette életét – jelentette be az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője.Továbbra is veszélyes körülmények között dolgoznak a búvárok a Hableánynál
Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.Kedden emelhetik ki a Hableányt
A pünkösdi ünnep alatt a Hableány kiemelését készítik elő a szakemberek, várhatóan kedden lehet megkezdeni az emelést. Jasenszky Nándor, a TEK társadalomkapcsolati osztályvezetője szombat délután az M1-en elmondta: az egyik oldalon az összes ablakot sikerült lezárni a Hableányon, az emelés során az esetleges holttestek így nem kerülhetnek ki a hajótestből.Így fogják kiemelni a Hableány roncsait
Reggel fél 5-től kezdődően folyamatosan haladnak a munkálatok a Hableány roncsainak mihamarabbi kiemelése érdekében, amire már a napokban sor is kerülhet. Délután három óra előtt pár perccel pedig a helyszínre érkezett a kiemelést végző Clark Ádám úszódaru is - közölte Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.A napokban kiemelhetik a Hableány roncsait (Fotógalériával!)
A mentést végző különböző nemzetiségű búvárcsapatok és technikusok kiváló összhangjának köszönhetően akár már pénteken is megkezdhetik a szakértők a Hableány roncsainak kiemelését a Dunából - tájékoztatott Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még