eb-selejtező
Újabb gyomros az UEFA-tól: zárt kaput kaptunk Szlovákia „leszarozása” miatt
Zárt kapuk mögött fogadja Magyarország Azerbajdzsánt a következő hazai Eb-selejtezőn. Az UEFA visszaesőként sújtott le hazánkra, mert a szlovákok elleni rangadón állítólag több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. Az MLSZ fellebbez és kéri a sportszerűtlen szurkolók beazonosítását. Lassan a feljelentgetőket is be lehetne.Szijjártó szerint eltúlzott és hisztérikus a szlovák diplomácia reakciója
Eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi "külügyi bürokraták" reakcióját a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Lesgóllal és taktikus játékkal nyertek a szlovákok Budapesten – Nehéz helyzetben a magyar válogatott
Magyar-szlovák EB-selejtezőt rendeztek Budapesten, melyen egy egyértelmű lesgóllal szereztek vezetést a szlovákok, amit még kiegyenlített a magyar válogatott, azonban megint egy semmiből érkező góllal szerzett vezetést a szlovák csapat. Sajnos nem sikerült ismét egyenlíteni, hiába a magyar helyzetek, a végére pedig el is fogyott a magyar csapat, így itthon kaptunk ki és vesztettünk nagyon fontos három pontot.Magyarország – Szlovákia 1:2
Egy-nullra vezetett az első félidő végén Szlovákia Róbert Mak negyvenedik percben rúgott, lesgyanús góljával a Magyarország – Szlovákia labdarúgó EB-selejtező mérkőzésen, Budapesten. A Groupama Arénában megrendezett meccs első félidejében a magyar csapat lényegesen többet támadott, de ennek egyelőre nincs eredménye. Az első félidő közepén megsérült Lovrencsics Gergő, őt Bese Barnabás váltotta.Ezekre a kötelező győzelmekre van szükségünk - Első helyen az EB-selejtező csoportjában azerbajdzsáni magabiztos győzelmével a magyar labdarúgó-válogatott
Végre nemcsak esélyekről és lehetséges pontokról beszélhetünk, nem csupán kesereghetünk pár sör mellett a nagy esély elszalasztásáról, hanem egy nehéznek tűnő, de mégis elég könnyű idegenbeli győzelmet követően emelhetünk kalapot a magyar labdarúgó-válogatott előtt. A mieink Azerbajdzsánban léptek pályára Eb-selejtező mérkőzésen, és tulajdonképpen esélyt sem adtak a hazai csapatnak, akiket 3-1 arányban győztünk le idegenben, köszönhetően Willi Orban két góljának és a csereként beálló Holman Dávid pazar találatának. A horvátok megverték Walest, így két 6 pontos csapat uralja a csoportot, de Magyarország vezet.Horvát lapok: A válogatottnak össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Eb-re
A budapesti vereség ki kell, hogy józanítsa a horvát labdarúgó-válogatottat, melynek össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Európa-bajnokságra - írta a Jutarnji List című horvát napilap a vasárnap 2-1-re elvesztett budapesti Eb-selejtezőről.Kiábrándító vereség Szlovákiában a nyitányon - Nem nagyon érdemes belekezdenünk a reménykedésbe se
Rögtön az első Eb-selejtezőnk tisztába tette számunkra a helyzetet. A reménykedésnél sokkal többet érne, ha az érintettek végre elkezdenék elvégezni a munkájukat a magyar fociban, ha az edzőkben és mindenki másban munkálna az igyekezet a jobbá válásra, és nemcsak megélhetési posványként használnák a közeget. Amíg ez nem következik be, addig beeshet egy-egy, ihletett állapotban lehozott jó eredmény, de az átlagos meccsnapokon a Szlovákiához hasonló, semmilyen különösebb villanásra nem képes, csupán stabilan játszó középcsapatoknak is a hátát fogjuk nézni.Elfogyott az összes jegy a vendégszektorba a nagyszombati szlovák-magyar Eb-selejtezőre – Lehet, hogy a Tábor egy része nem jutott belépőhöz?
A szlovák szövetség által biztosított mintegy kétezer, a vendégszektorba szóló belépő mindegyike elkelt szerda délutánra a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákia ellen március 21-én, Nagyszombatban sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőjére. Lehet, hogy a szervezett szurkolói csoport tagjai közül sokan lemaradtak a jegyekről az MLSZ szervezési elvei miatt?Ajánljuk még