egészségügy
Mi kérdezünk – Csernus László: majdnem kétszeresére nőtt Újbuda költségvetése, a baloldali vezetés mégis siránkozik a "kivéreztetés" miatt
Csernus László, a XI. kerület fideszes önkormányzati képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki a gyurcsányista László Imre polgármester rémuralmáról és az egymással is hadakozó baloldali pártokról is beszélt a műsorban. Furcsa, hogy a baloldal folyamatosan az önkormányzatok kivéreztetéséről papol, miközben kerületről kerületre dől meg a terelő és a munka elől menekülő megélhetési politikusok hazugsága. Nincs ez másképp Újbudán sem, ahol a 2019-es 27 milliárd forintról most már 49 milliárdra nőtt a kerület éves költségvetése. A látszatpolitika, a harsány szavak és a tett nélküli évek jellemzik László Imre kerületi "munkáját", a baloldal ugyanis csak szavakban erős a zöld témakörben; a valóság az, hogy sem a faültetéssel nem törődnek, a zöldterületeket pedig hagyják beépíteni. Csernus László felhívta a figyelmet arra is, hogy a kerület elkótyavetyéli értékeit, nem tud mit kezdeni a lehetőségeivel, az egészségügyről is csak beszélnek, tenni egyikük sem tesz semmit. A kerületi Momentum pedig mindenki számára láthatóan erőtlen a politikai térben: Gyurcsány Ferenc itt is leuralta a baloldalt, akik a konc és a hataloméhség miatt fenntartják kényszerházasságukat. Közel egy év múlva önkormányzati választásokat rendeznek hazánkban: Budapest legnagyobb és legnépesebb kerületében ugyancsak éles lesz a küzdelem, és kulcsfontosságú, hogy a baloldali rémálom megszűnjön. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.