egyesült Államok
Merkel elutasította Irán követelését az amerikai szankciók eltörlésével kapcsolatban
Angela Merkel német kancellár kedden elutasította Irán követelését az amerikai szankciók eltörlésével kapcsolatban, amit a teheráni vezetés az Egyesült Államokkal, illetve a nyugati államokkal közvetlenül folytatandó tárgyalások feltételéül szabott.A világ kettészakadásának veszélyéről beszélt az ENSZ főtitkára
A világnak a két legerősebb gazdaság – az amerikai és a kínai – mentén történő szétesésének, a rivális internet-, valuta- és pénzügyi szabályok bevezetésének a veszélyére figyelmeztetett kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.Iskolakezdés az Egyesült Államokban – Tanulás, diákszerelmek, tömegmészárlások
Elkezdődött az új tanév. Ilyenkor rendre láthatóan maguk is segítségre szoruló pszichológusok tűnnek fel a tévében, hogy az iskolakezdéssel járó gyermekpszichózisokról beszéljenek; az esti híradók kisiskolások sutára sikeredett interjúival töltik ki a kiszabott adásidőt, sőt, még a hírügynökségek is lehoznak néhány rövid cikket az igazán ergonomikus táskapántokról.Kína felfüggeszti az egyes amerikai termékekre kivetett pótvámokat
Egy évre felfüggeszti az egyes amerikai termékekre kivetett pótvámokat a kínai kormányzat vámügyekért felelős bizottsága. A bizottság szerdai bejelentése szerint 16 árukategóriát tartalmazó listát adott ki, a termékekre – egyebek mellett gyógyszerekre, ipari kenőanyagokra, növényvédőszerekre, valamint bizonyos, állatoknak szánt tápanyagokra, például tejsavófehérjére – még tavaly vezettek be büntetővámokat, melyeket azonban szeptember 17-től egy évre felfüggesztenek.Donald Trump elnök kérésére lemondott John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó
Donald Trump amerikai elnök kérésére kedden lemondott John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – jelentette a Fox televízió és több más amerikai médium, miután Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében is közölte a lépést.Soros valamiben egyetért Donald Trumppal
Soros a Wall Street Journal napilapnak mondta el, mi a véleménye Donald Trump Kínát, azon belül a Huaweit korlátozó lépéseiről – írja a hvg.hu.Külföldi pénzből gründolnak Orbán-ellenes Szabad Európa Rádiót a gyűlölködő liberálisok
A csikorgó orbáni diktatúra ellen minden eszközzel igyekeznek fellépni a bátor liberálisok, természetesen külföldi segítséggel. Pár napja látott napvilágot a hír, hogy újra elindulhat a Szabad Európa Rádió (SZER), amelyre 750 ezer dollárt szánnának Amerikában, hazánkban pedig egy irodát is nyitnának. Az ok természetesen az, hogy Magyarországon nincs teljes sajtószabadság, ezért pedig „nyugatbarát és független” híreket akarnak eljuttatni az elbutított és rabszolgasorban tartott magyar népnek. A fene nagy cenzúra közepette a hírről hazánkban beszámolt többek között a 444.hu, az Index, a HVG, a Népszava és a Magyar Narancs is. Valahogy átfuthatott a rezsim cenzúráján, nem tökéletes még a rendszer. Arra pedig különösen nehéz megtalálni a választ, hogy vajon miért van szükség a Szabad Európa Rádióra, ha ezek a remek ellenzéki médiumok elmondhatják a véleményüket az embereknek? Aki kíváncsi rájuk, az nyugodtan táplálkozhat a gondolataikból.A meggyengült Dorian hurrikán Észak-Karolina partjaitól Kanada felé halad
A meggyengült Dorian hurrikán Észak-Karolina partjaitól Kanada felé halad, ahol már kihirdették a hurrikánriadót.Az egykori hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával az amerikai elnök gazdasági tanácsadója
Larry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban.Ajánljuk még















