elégedettség
Továbbra is töretlen Orbán Viktor támogatottsága
A Nézőpont Intézet januári felmérése szerint a tavalyihoz képest nőtt a miniszterelnök támogatottsága. Egy esztendővel ezelőtt, 2020 januárjában a megkérdezettek negyvennyolc százaléka mondta azt, hogy inkább elégedett Orbán Viktor munkájával, és negyvenhárom százaléka azt, hogy inkább nem. Idén viszont az elégedettek (ötvenhétszázalék) kilenc százalékponttal többen, az elégedetlenek (harmincnégy százalék) ugyanennyivel kevesebben lettek.Nézőpont: Tarlóst jobb főpolgármesternek tartják az emberek, mint Karácsonyt
A Nézőpont Intézet 800 ember megkérdezésével készített kutatása alapján jóval többen elégedettek Tarlós István vezetői tevékenységével, mint Karácsony Gergelyével. Az intézet közleménye szerint arra a kérdésre, hogy "ki vezette eddig jobban Budapestet", Tarlóst a fővárosiak 46 százaléka, a regnáló főpolgármestert csak 26 százaléka választotta.A V4-ek polgárai elégedettebbek, mint a nyugat-európaiak többsége
A visegrádi országok „Európa kétkedői és optimistái” – áll a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) részletes cikkében nemzetközi kutatások alapján. Bár a térség egyes államai, így Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia több szempontból is nehéz helyzetből indult harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején, a hivatkozott kutatások alapján a közép- és kelet-európaiak mégis úgy érzik, hogy messzire jutottak el az elmúlt évtizedekben – részben az Európai Uniótól érkező támogatások, részben a személyek szabad mozgása és az új gazdasági lehetőségek, a közös és egységes piac miatt. Bár a nehezebb történelmi múlt alapot ad a borúlátásra, az előbbi okokból is kifolyólag a polgárok most sokkal pozitívabban ítélik meg gazdasági helyzetüket a V4-országokban, mint sok nyugat-európai államban. Utóbbiak között ott vannak az olaszok, sőt, még a franciák vagy a britek is. A lengyelek háromnegyede azonban elégedett a helyzetével, és a csehek kétharmada is így érez az olaszok alig egynegyedes arányával összehasonlítva – írjanemzetközi sajtószemléjében a Tűzfalcsoport.Ajánljuk még