élelmiszer
Évente akár ötvenezer forintot lehetne spórolni az élelmiszerek tudatos felhasználásával
Azon túl, hogy egy átlagos magyar család évente akár 50 ezer forintot spórolhatna a tudatos, otthoni élelmiszer-gazdálkodással, a jelenlegi pazarlás komoly környezeti problémát is okoz a világban – közölte a Klímapolitikai Intézet. A pazarlás visszaszorítása az élelmiszertermelés karbonlábnyom csökkentésének egyik fontos területévé válhat a jövőben. Ezért egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogyan lehetne megoldani a már lejárt élelmiszerek és élelmiszer maradékok újrahasznosítását. Mindez azért fontos, mert világszerte az előállított élelmiszerek csaknem egyharmada megy veszendőbe az ENSZ statisztikák szerint. A kidobott élelmiszerek termeléséhez 1,4 milliárd hektár terület szükséges, ami a Föld mezőgazdasági területének csaknem harminc százaléka."Erkölcsi felelősségünk segíteni a rászorulókon" – vallja a Mészáros Csoport (PestiTV-videó!)
Több, mint 50 millió forint értékű, 70 tonnányi élelmiszeradomány célba juttatásával segít a rászorulókon a Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével. Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója a PestiTV-nek úgy fogalmazott: meggyőződésük szerint erkölcsi felelősségük és kötelességük is a rászorulók támogatása.Több, mint félmilliárd forintot fordított jótékony célokra idén a Mészáros Csoport
A Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével 70 tonnányi élelmiszeradományt juttat el karácsonyig a rászorulókhoz. A témában tartott szombaton sajtótájékoztatót a két partner a Búzakalász 66 Felcsút Kft. göböljárási telephelyén.Az élelmiszer ára emelkedett, az üzemanyag és a távolsági utazás viszont olcsóbb lett
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. Az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának. Az élelmiszerárak nőttek, az üzemanyag viszont olcsóbb lett.A hazai termékek vásárlására buzdít Orbán Viktor (videó)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn reggel a közösségi oldalán közzétett videóban arra kéri a magyar embereket, hogy a külföldi árucikkek és élelmiszerek helyett válasszák a magyar termékeket. A videóban elhangzik: fontos, hogy megtermeljük, amire szükségünk van, és ezen termékek megvásárlásával nemcsak a hazai vállalkozásokat és a magyar gazdaságot támogatjuk, de kevésbé is függünk másoktól.A Nébih már csaknem 9,5 milliárd forint állami kártalanítást fizetett ki
A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizette az érintett tulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal a honlapján.Fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket vont ki a forgalomból a Pest Megyei Kormányhivatal
Több, mint 360 kilogramm, fogyasztásra alkalmatlan, az egészségre veszélyes élelmiszert vont ki a forgalomból a Pest Megyei Kormányhivatal egy fővárosi élelmiszerbolt és étkezde ellenőrzése során – tájékoztatta a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott pénteken az MTI-t.Rengeteg egérürülékkel szennyezett, lejárt élelmiszert talált a Nébih egy szabolcsi vállalkozásnál
A Nébih csaknem 236 tonna terméket vont ki a forgalomból a Tiszavasvári székhelyű Brojlert Kft.-nél. A szakemberek 2020. május végén tartottak élelmiszer-higiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, bértárolást végző vállalkozásnál. A létesítményben tárolt fagyasztott élelmiszerek tételes átvizsgálása során mintegy 236 tonna esetében állapították meg, hogy azok nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Egérürülékkel szennyezett, sérült csomagolású, penészes és lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű termékeket találtak a szakemberek.Adománygyűjtési akciót indít a Nébih és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Adománygyűjtési akciót indít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület annak érdekében, hogy a koronavírus járvány miatt a lakosságnál felhalmozott, de fel nem használt élelmiszertartalékok még a lejárati időn belül eljuthassanak a rászorulókhoz - közölte a Nébih.Ajánljuk még