ellenzéki előválasztás
A Vas megyei Toronyban 500 forintot érhettek a Czeglédyre leadott szavazatok az előválasztáson (Az Ügy a Pesti TV-n szombaton 21 órától)
Öt-hatszáz forintot fizethettek a Vas megyei Toronyban azoknak a kiszolgáltatott embereknek, munkanélkülieknek, szegény sorban élő romáknak, akik az ellenzéki előválasztáson Czeglédy Csabára adták a voksukat – erről beszélt a Pesti TV Az Ügy című műsorának több helybéli. Egy toronyi roma férfi, akit állítása szerint többedmagával vitt el szavazni Horváth-Németh Krisztina önkormányzati képviselő, azt is elmondta, utána hogyan költötte el a kocsmában a szavazatáért kapott pár száz forintot. Horváth-Németh Krisztina szerint nem igaz, hogy mozgósított, vitte a szavazókat az előválasztásra, és az sem, hogy részt vesz Czeglédy kampányában, holott a közösségi oldala is tele van a költségvetési csalással vádolt politikus bejegyzéseinek megosztásaival. Nem is olyan régen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon mutattuk meg, hogyan szállítják a helyi és környékbeli cigányokat szavazni – nekik, a nyilvánosságra került videók alapján a Jobbik legalább háromezret fizetett fejenként. "CSOK-királynak hívták a háta mögött" – Jakab Péter újabb pofont adott a hitelességnek
"Úgy szeretnék én lenni a CSOK-király" – énekelhette szokás szerint igen hamisan és sajátosan az egykori Hungária-slágert az ellenzék köreiben egyre inkább háttérbe szoruló hordószónok, a szebb időket látott Jobbik szélsőballal összefekvő zsarnokelnöke, Jakab Péter. Óbégatásait egyre kevesebben hallgatják, Gyurcsány pedig már hátrébb tolta a sakktáblán, a csontvázak azonban folyamatosan dőlnek ki a szekrényből. Kiderült ugyanis, hogy a melósokért és kisemberekért rendszeresen aggódó, a Fideszt kizsákmányolónak tituláló Jakab Péter a nagy önmegtartóztatás közepette feleségével együtt 2017-ben felvette a csokot, igénybe véve a kormány családtámogatási lehetőségét, vélhetően a 14 millió forintos kedvezményes hitelt is. Ez viszont nem akadályozta meg a parizerkirályt abban, hogy ezt követően évekig ne kiáltson kígyót-békát minden olyan intézkedésre, amit a kormány hozott, köztük a családtámogatásra is. Kinek hiteles még a most is parttalanul és ötvenes éveket idézően fenyegetőző Jakab Péter? Ki hiszi el még a luxusautóval közlekedő "néptribunnak", hogy kis panellakásban tengeti az életét és őszintén átérzi az emberek problémáit? A Jobbik végsőkig kitartó karlendítőin kívül már egyre kevesebben, a demagóg politizálás átmenetileg ugyanis magasra tud emelni, de a bukás elkerülhetetlen, különösen akkor, ha egy Gyurcsány Ferenc is ott mosolyog a háttérben. Kárt azonban még mindig tud okozni Jakab. Nem is keveset. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.