elnökség
A dán soros EU-elnökségnek nem az Európai Unió, hanem Ukrajna az első
A dánok nem hoztak újítást, továbbra is Ukrajna pátyolgatása és fegyverekkel való ellátása a prioritás.Szegény Momentum: Tompos Márton is bejelentkezett a párt elnöki székére
Tompos Márton, a Momentum jelenlegi alelnöke, országgyűlési képviselője is elindul a párt július eleji tisztújításán – írja a Telex. Donáth Anna a június 9-i választás másnapján mondott le, és a teljes elnökség követte a példáját. A tisztújításra jelentkezők vasárnap estig nyújthatták be a pályázatukat.Tragédia! Vágó István nem indul újra a DK elnökségi tagságáért!
Avarkeszi Dezső és Vágó István nem indulnak a DK következő elnökségi tisztújításán – közölte a tragikus hírt a Facebook-oldalán Gréczy Zsolt. A gyászjelentésszerű búcsúztatás azt sugallja, hogy valami belső rendezkedés zajlik az egyetlen működő ellenzéki párt berkeiben. Vágó István a DK TV-ben lel örök nyugalomra, ami még a nevezett műsorvezetői és kvízmesteri képességeihez képest is azonos értékű az élve dögkútba pottyanással. Avarkeszi Dezsőre már csak a vájtfülűek emlékezhetnek, személyében egy igazi vérbeli kommunista távozik a munkásmozgalmi pantheonba, habár jogi tudása (!) a DK-val marad.Juhász Hajnalka a közelgő elnökségről: nagyon erős hangot fogunk megütni az Európa Tanácsban
"Demonstrálnunk kell a tagállamok előtt, hogy számunkra fontosak a keresztény értékek, az alkotmányos hagyományok és a kulturális örökség" - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Juhász Hajnalka azzal összefüggésben, hogy május 21-től, azaz péntektől hazánk tölti be az Európa Tanács soros elnökségét. A miniszteri biztos kiemelte: az Európa Tanács az EU-nál is több európai országot tömörítő szervezet, ahol bár az utóbbi időben a liberális témák domináltak, mégis nagy potenciálok rejtőznek. Juhász Hajnalka elmondta, a magyar elnökség programjában kiemelt helyet kap majd az őshonos kisebbségek kérdése, annál is inkább, mivel az Európai Bizottság, amelynek az utóbbi időben több lehetősége lenne jogalkotási aktust kezdeményezni a témában, mégis mindig visszalép ebből a történelmi pillanatban...Fekete-Győr maradt a Momentum élén, változások történtek az elnökségben
A Momentum Mozgalom vasárnap tartotta gyűlését, ahol megválasztották az új elnökséget.Váratlanul és teljesen csendben lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége
Tisztújító közgyűlést hívtak össze június 20-ra, miután bármiféle felhajtás vagy nagyobb bejelentés nélkül lemondott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Ezzel egymás után másodszor rendhagyó tisztújítás következhet a szervezetnél, hiszen a most lemondott elnököt, illetve a mellette szolgáló elnökséget sem a nyári, riói olimpia évében választották meg, hanem 2017. május 2-án kerültek hivatalba.Sneider Tamás leváltásáról üzent a Jobbik alelnöke
Az önkormányzati választást követő tisztújításon a Jobbik valódi megújulását tűzte ki célul Bana Tibor, a párt alelnöke az Alfahírnek adott interjújában. Mint ismert, a kudarcos uniós voksolást követően a párt elnöksége úgy határozott: október után előrehozott tisztújítást tartanak a szervezeten belül – írja az Origo.hu.Hillary Clintonnak nem volt elég? Újra indulhat 2020-ban az elnöki székért
Újra indul az elnöki posztért 2020-ban Amerikában Hillary Clinton két magas rangú demokrata bennfentes szerint - írta meg a Mandiner.Fellendítette az együttműködést a V4-ek magyar elnöksége
A visegrádi négyek (V4) magyar elnökségének egy éve alatt kétszáz politikai konzultációt, illetve a nagykövetségek bevonásával világszerte kétszázötven rendezvényt tartottak - jelentette ki a Magyarország V4-elnökségéért felelős miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.Ajánljuk még