elszámoltatás
Trianon, kommunisták, Gyurcsányok! A magyar nemzet erősebb nálatok! (Karanténvlog)
A mai Karanténvlog pontosan százegy évvel a trianoni békediktátum aláírását követően készült el. Borzasztó és kínokkal teli évszázad áll a magyarság mögött, de azok az erők, amelyek halálos ítéletet róttak a magyar nemzetre, most csodálkozhatnak, ugyanis élünk, prosperálunk és hiszünk magunkban. Szinte csoda, hogy megmaradtunk itt a Kárpát-medencében és a világon, annak dacára, hogy a külső ellenség mellett sokszor sajnos a belső bajkeverőkkel is meg kellett küzdenünk. A Gyurcsányok, Dobrevek és a hozzájuk hasonló élősködők ugyanis sosem törődtek a magyar néppel, a „merjünk kicsik lenni” kommunista mottója hatotta át a gondolkodásukat és gonoszsággal teli lelküket, amelynek az ország és a nemzet kiárusítása, államcsőd és káosz lett a vége. Amikor visszaemlékezünk a trianoni békediktátumra, jusson eszünkbe, hogy a rombolást most is meg kell akadályoznunk, ezért az Összetartozás napján a Karanténvlog is erre hívja fel a figyelmet. Ha már szóba került a rombolás, nem felejthetjük el, hogy a Gyurcsány-Dobrev-klán most is harcra kész, Dobrev ki is jelentette, hogy „jól elverik a Fideszt”, a hatalomvágyuk intő jel számunkra, ahogy a gyűlöletük mértéke is. A vlog Dobreven kívül górcső alá vette Kunhalmi szóvirágait is, aki a demokratikus keretek újjáépítéséről hadovált, elfelejtve, hogy az ilyesmi az MSZP országlása alatt történt eddig csupán, nem az utóbbi tizenegy évben. Természetesen a Momentum sem maradhatott ki a mai szórásból, ugyanis Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere még mindig rá van feszülve az elszámoltatásra, miközben ki meri jelenteni, hogy az utóbbi tizenegy évben semmi jó sem történt. Végül a Jobbik egyik kalandora is bekerült adásunkba, aki a mutyi ellen harcol úgy, hogy közben nem hajlandó lemondani összeférhetetlen állásairól és úgy akar támogatást nyerni, hogy kvázi saját magának utalja ki a pénzt. Nézzétek ma is a Karantént, megéri! Hoppá! Még Hadházy szerint sem lehet hinni Fekete-Győréknek
Olyan politikust, aki azt mondja maguknak, hogy mindenkit el fogunk számoltatni, és minden pénzt vissza fogunk szerezni, azt felejtsék el – ezekkel a szavakkal támadta az ellenzéket, sőt, leginkább saját pártjának – ez most éppen a Momentum – elnökét Hadházy Ákos, aki szerint 2022 után nincs esély arra, hogy mindenkit elszámoltassanak. A Transparency International online konferenciáján Hadházy arról is beszélt, szerinte hogyan lop a kormány, és mi a baj a korrupcióval. Úgy fogalmazott: a kormány "egy puszta polip", ami az európai uniós pénzek szervezett eltüntetésére jött létre. A független képviselő tudatlanságáról is számot adott, hiszen Süli János tárca nélküli minisztert többször is Süli Istvánnak (!) nevezte, ami a hallgatóságból senkinek sem tűnt fel. És akkor Hadházy "Rambó" Ákos bemutatja a "Vissza a jövőbe" magyar változatát
Sziklaszilárd magabiztosságról tesz tanúbizonyságot Hadházy Ákos, aki legújabb bejegyzésében az ellenzék 2022-es győzelméről fantáziál lelkesen. A lódoktorként is emlegetett képviselő, aki különös vonzalmat érez az MTVA székház elfoglalása iránt, ezúttal nem kegyeletsértő halottasházas videóval vagy lyukas zoknijával hívta fel a figyelmet magára, ellenben kiderült, hogy jövendőmondó képességgel is rendelkezik. Legalábbis erre enged következtetni, hogy olyannyira magabiztosan állítja az Orbán-kormány leváltását, hogy már nem csupán az ellenzék győzelmét emlegeti, hanem arról értekezik, hogy "feles vagy kétharmados győzelmet" aratnak-e. Említett H. Ákos nagykorú személy azonban most sem feledkezett meg kedvelt témájának boncolgatásáról, vagyis hogy a Felcsúti Perrel fenyegetőzzön és felelősségre vonásról ábrándozzon, na és persze a legfőbb ügyész eltávolítását sem hagyhatta ki a sorból. Hazánkban is szavazhatnak majd a baloldalra a halottak? Fegyőr is a levélszavazás mellett kampányol, miközben ordasakat hazudik a szemünkbe – Baczkó Norbert a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a PestiTV-n. Újra itt van Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd, akikhez péntek este Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációért felelős alelnöke csatlakozott, és ha már itt volt, akkor a srácok együtt vesézték ki Gy. Németh Erzsébet újabb arcpirító hazugságát, aki a metrókocsik felújítása miatt tett feljelentést, ezzel pedig csak annyi a gond, hogy a BKK szerint is rendben volt az üzlet, kifejezetten jó kondíciók alapján köttetett meg, ráadásul a teljes MSZP és Karácsony Gergely is megszavazta azt. A velejéig romlott, hazug DK mögött azért szoros a mezőny, a Karanténvlogban ezért teret kapott Bangóné Borbély Ildikó és Szabó Tímea újabb rikácsolása is, akik ugyanazt a fenyegetőzős lemezt tették fel ismét, de szerencsére Fegyőr sem hagyta annyiban az öngyalázást, hiszen Vona Gábor társaságában hadovált arról, hogy a nyugati magyarok szinte mind momentumosok, ráadásul kevesebb joguk van, mint a hazaiaknak, ami nettó hazugság, a Joe Bidentől ellesett levélszavazás viszont még a halottakat is reaktiválhatja. Fegyőrnek sem volt könnyű hete, szóba került ugyanis szereplése a Hír TV-ben is, ahol Földi-Kovács Andrea felmosta vele a padlót. Végül Karigeri és a fel nem lobogózott március 15-i főváros, valamint a szokásos nyikorgás sem maradhatott ki a Karanténvlogból. Nézzétek ti is a Karanténvlogot, megéri! Gy. Németh vérlázító hazugsága metróügyben – Fegyőr szerint szinte minden nyugatra szakadt magyar momentumos (Karantén-vlog)
Ezen a héten a rikácsolóké volt a főszerep, hiszen Bangóné Borbély Ildikó és Szabó Tímea is kitett magáért. Röviden össze lehet foglalni a tevékenységüket, hiszen kőkemény fenyegetéseik mellett a tökéletes Kánaánt is megígérték minden magyar embernek. A Karantén elcsípte Vona Gábor és Fekete-Győr András remek beszélgetését is, ahol Fegyőr ismét képes volt hülyét csinálni magából. A Momentum elnöke szerint a nyugaton élő magyarok tulajdonképpen mind momentumosok és mind Orbán Viktor miatt menekültek el, sőt, szavazni sem tudnak, ezért van szükség a Joe Biden számára már nagy szerencsét hozó levélszavazásra, ahol még a halottak is megmozdultak. Szabó Tímea, a Párbeszéd főhergelője természetesen elszámoltatásról delirált fejhangon az Országgyűlésben, de nem felejthetjük ki a mai szórásból Gy. Németh Erzsébetet sem, hiszen a tényeket ismét semmibe véve arról beszélt, hogy feljelentést tesznek a metrókocsik felújításának ügyében. Azt elfelejtette, hogy a felújítást még Karácsony Gergely is megszavazta, valamint a teljes MSZP-s brigád a Fővárosi Közgyűlésben! Felcsúti Per név alatt likvidálnák a fideszeseket Fegyőrék
Látványosan begyújtotta a kampányrakétákat a Momentum, melynek pártelnöke, Fekete-Győr András izomból püföli a bullshit-billentyűt, legalábbis erre enged következtetni mindaz, amit a Facebookon művel. "Mr. Momó 007" ugyanis már nem csak a vasárnapokat szenteli annak, hogy részletezze, miként fidesztelenítik majd az országot, és azt sem felejti el ismételgetni, hogy ők azok, akik leváltják a "gonoszorbánt" - mármint a Momentum, akik még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudták megugrani. Fegyőr elvtársért kezdünk aggódni, hiszen az eddigi hét nap helyett már csak kettőt bírt ki úgy, hogy ne vizionálja a fideszesek bebörtönzését, na és Mészáros Lőrinc rács mögé juttatását. Már neve is van az álomnak: a Felcsúti Per. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.