eltörléskultúra
Ukrán rendező emelt szót az orosz művészek bojkottja ellen Cannes-ban
Nem minden ukrán embert kerített hatalmába az oroszellenes pszichózis: Szergej Loznyica Cannes-ban szólalt fel az orosz művészek vegzálása ellen. A rendező szerint az embereket egyéni tetteik alapján kell megítélni, nem pedig az útlevelük szerint – válaszul az Ukrán Filmakadémia ki is zárta tagjai közül. Loznyica szerint „groteszk” kijelenteni, hogy kik a jók és kik a rosszak. „Ez a hozzáállás embertelen. Hogyan határozható meg, hogy mi az, hogy orosz? Valakit az útlevele, az állampolgársága miatt tekintünk orosznak? Vagy az etnikuma miatt? Ez bizonytalan terep” – idézte a rendezőt a Mandiner.Vidnyánszky: Katasztrofális, hogy lemondták az oroszok mellett kiálló zongorista koncertjét
A Nemzeti Színház igazgatója szerint nagyon hibás történet, a Nyugaton zajló téboly része, hogy szankcionálják a Putyintól el nem határolódó orosz művészeket – számolt be hétfői cikkében a HVG. Az igazgató szerint a Margitszigeti Színház döntése a Nyugaton tomboló téboly, azaz eltörléskultúra következménye.Puskin szobrának ledöntése, avagy az orosz kultúrát el kell törölni és meg kell teremteni az ukránt
Munkácson ledöntötték Puskin szobrát, Ukrajnában átnevezik az orosz személyiségekről elnevezett utcákat és felszólítják a szülőket, hogy a gyerekeiket az ukrán formában becézzék. A folyamat nem most kezdődött, de a háború miatt új sebességbe kapcsolt: az oroszokat el kell törölni és meg kell teremteni az ukrán kultúrát.Munkácson ledöntötték Puskin mellszobrát
Ukrajnában minden, az orosz kultúrára utaló dolgot igyekeznek eltüntetni. Ennek jegyében nevezik át az orosz nevet viselő utcákat és döntik le a szobrokat. Legutóbb például a kárpátaljai Munkácson szereltették le Puskin melszobrát, az író nevét viselő 1. számú Középiskola pedig kénytelen nevet változtatni.A háború elérte Dosztojevszkijt, az orosz oligarchák repülőit és jachtjait, sőt, az OnlyFans orosz szakmunkásait is
Nagyon nehéz olyan szankciókat kitalálni, ami csak az orosz háború valódi felelőseit sújtja, ezért aztán mindenki, aki ütni akar egyet az oroszokon, az orosz szóra koncentrál és nem arra, hogy milyen hatása lesz annak, amit csinál. Különösen izgalmas, amikor magánemberek igyekeznek betartani az oroszoknak, de ez sem sikerül mindig jól. Mindenesetre az orosz oligarchák repülőinek repülési adatait ezentúl egy kattintással el lehet érni a neten, az OnlyFans orosz és egyéb környékbeli sztárjait viszont nem.Szarvas Szilveszter: jó lenne, ha a világ nem hülyülne tovább, és nem dobná ki az egyetemes kultúrából az orosz zseniket
Ukrajnát lerohanni és megtámadni bűn, háborúzni bűn, de az orosz agresszió és Putyin elítélése közben talán nem kellene a világnak átesnie a ló túlsó oldalára azzal, hogy a nagy és bűnös törlési kultúra csúcsra juttatásával most éppen mindent kukába dob, ami orosz – figyelmeztetett Szarvas Szilveszter a hivatalos Facebook-oldalán publikált, Dosztojevszkij művét idéző „Bűn és bűnhődés” című írásában. A PestiSrácok.hu és a Pesti TV hírigazgatója hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha a világ nem hülyülne tovább, és egy laza csuklómozdulattal nem dobná ki az egyetemes kultúrából az orosz kultúrát és az orosz zseniket.Oroszország eltörlése
A felháborodott Nyugat el akarja törölni Oroszországot, az orosz kultúrát és persze az orosz birodalom minden nyomát is. Mondjuk az oroszok ezt eddig is így érezték, nagyon nem fogja újdonságként érni és megviselni őket. Azt mondják, minden háború első halottja az igazság, habár pontosabb lenne úgy mondani, hogy a háborúban fel sem vetődik az igazság kérdése.Politikai Hobbista – Ha nézett vagy és népszerű, a woke-libernyákok találnak indokot az eltörlésedre (Videó!)
Joe Rogan tündöklése és eltörlése tanulságos történet mindenki számára, aki nem szeretné, ha az Egyesült Államok néhány éven belül kommunista diktatúrává válna. Tényleg ennyi idő van megállítani a kínai kulturális forradalom mintájára szervezett amerikai kulturális forradalmat – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai adásában. Joe Rogan nem állított semmit, csak kérdezett. Több száz izgalmas emberrel beszélgetett, többek között a kötelező oltás ellenfeleivel, de a kötelező oltást pártoló szakemberekkel is. Mégis elindult ellene a vádaskodás, ami – mint ilyenkor megszokott – hamar átcsapott az eltörlésbe. A Spotifyt addig zsarolták, míg Rogant nyilvános önkritikára, a Spotifyt pedig több mint hetven adás törlésére kényszerítették. Ám ezzel nem elégedtek meg a woke-libernyákok, ők teljesen ki akarják törölni a nyilvánosságból Joe Rogant. Ahogy korábban eltűnt Alex Jones, Gavin McInness, vagy Milo Yiannopoulos is. Képtelenek elviselni, hogy százszor annyi ember kíváncsi Rogan műsorára, mint ahányan a libernyák propagandára, sőt, magát a tőlük eltérő véleményt sem képesek elviselni, mert túl primitívek a párbeszédhez. A Politikai Hobbista szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Ferenc pápa elítélte az ideológiai gyarmatosítást és az eltörlés kultúráját
Ferenc pápa a Vatikánban szolgálatot teljesítő diplomáciai testület tagjai előtt hétfőn elmondott újévi beszédében elítélően kijelentette, hogy egyes közintézményekben ideológiai gyarmatosítás folyik, és megfogalmazása szerint ez az eltörlés kultúrájának egyik megjelenési formája is.Ajánljuk még
















