emberi erőforrások minisztériuma
Novák Katalin: Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában
Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában – vélekedett az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban.Új alaptanterv vagy módosítások – az ellenzéknek semmi sem felel meg
Újabb politikai támadást indított az ellenzék és az ellenzék által előretolt PDSZ-elnök a Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen: most éppen azon keseregnek, hogy szerintük nem fog változni a NAT – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.Nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig
Az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítása érdekében nyolc kórház nővérszállóit fejleszti a kormány 2022-ig; a fejlesztés 634 szakdolgozónak nyújt kényelmesebb életteret – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel.Emmi: Jelentős támogatást kaptak a traumatológusok, a fogorvosok és az érsebészek
A fogorvosokat és a traumatológusokat foglalkoztató intézmények is megkapták azt a pénzt, amit megígért a kormány; a közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések idén csaknem 4,5 milliárd forint egyszeri kiegészítő díjazást kaptak. A negyvenhét traumatológiai ellátást végző intézmény 3,4 milliárd forint pluszforráshoz jutott, jövőre pedig ötven százalékkal, vagyis húszmilliárd forinttal több pénzből, negyven helyett hatvanmilliárd forintból gazdálkodhatnak – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának pénteken kiadott közleményében.Átadták az Országos Onkológiai Intézet felújított osztályát
Átalakították az Országos Onkológiai Intézet (OOI) fej-nyaki daganatok multidiszciplináris központjának fekvőbeteg osztályát. A háromszázhetvennyolcmillió forintból megújult részleget Kásler Miklós adta át pénteken. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az eseményen kiemelte, hogy a háromszoros akkreditációval megerősített intézet Európa legjobb tizennyolc onkológiai intézménye között van.Novák Katalin: Ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások
Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.Novák Katalin: Évente százmillió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek
Diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett Novák Katalin és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik.A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket
A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a szombati Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tüntetésre reagálva. Rámutattak: a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborító, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat.Novák Katalin: Magyarországon egyre több nő nevel gyermeket, miközben a munkájában is sikeres
Magyarországon egyre több nő működtet sikeres vállalkozást, a cégtulajdonosok körében arányuk negyven százalék – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek. Novák Katalin a Design Terminál Womentoring rendezvényen vett részt, ahol a női vállalkozói lét témájáról, a nők üzleti életben betöltött szerepéről beszélgettek az innovációs ügynökség programjában részt vevők.Ajánljuk még
















